Emmi: az alapbéremeléssel az egészségügyi dolgozók mozgóbére is nő
Az alapbéremeléssel az egészségügyi dolgozók mozgóbére is nő, azt a mozgóbérelemek (ügyeleti díj, készenléti díj, rendkívüli munkavégzés bérpótléka, műszakpótlékok) számítási alapjainál is figyelembe kell venni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi szolgáltatók, munkáltatók a bérkiegészítéshez kapcsolódó mozgóbérösszegek kifizetéséhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól támogatást igényelhetnek, az ehhez szükséges kérelmet 2016. szeptember 20-ig kell benyújtani.

Az államtitkárság közleményében emlékeztetett arra, a kormány az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a szakmai kamarákkal folytatott egyeztetések és tárgyalások eredményeként egy többéves bérfejlesztési programot indított el, amelynek köszönhetően szeptember 1-jétől 235 szolgáltató csaknem 97 ezer egészségügyi dolgozója részesül jelentős alapbéremelésben.

Ennek értelmében a teljes munkaidőben foglalkoztatott szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek bruttó 107 ezer forint automatikus alapbéremelésben részesülnek. Az új egészségügyi szakdolgozói bértáblának köszönhetően a szakdolgozói alapbér az első ütemben átlagosan 26,54 százalékkal nő, a szakdolgozók béremelése több mint 78 ezer dolgozót érint - közölték.

Forrás: MTI
Kelt: 2016-09-21