Varga Mihály szerint a magyar gyógyszergyártás világszínvonalú

A magyar gyógyszergyártás világszínvonalú, a gazdaság húzóágazata, fontos szerepe van a versenyképesség javításában – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnökségi ülésén tartott beszédében.

A jövő egyik komoly lehetőségét jelenti az ágazat, amely 14 ezer dolgozót foglalkoztat közvetlenül, közvetetten pedig 34 ezer embernek biztosít munkalehetőséget. A miniszter kiemelte: a gyógyszergyártás az egyik leginnovatívabb iparág, a magyar kutatás-fejlesztési (K+F) kiadásokból 40 százalékkal részesedik, K+F tevékenységre a nemzetgazdasági átlag nyolcszorosát költik el a gyógyszergyártók.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az iparág teljesítménye mind a termelékenységet, mind a hozzáadott értéket, mind pedig az exportot tekintve kiemelkedő. Az ágazat képviselői évek óta kezdeményezők az ipari és akadémiai kutatás összekapcsolása, a szakképzés fejlesztése, az innováció eredményeinek gyorsabb alkalmazása terén és mindez egybeesik a kormány szándékaival – mondta.

Varga Mihály leszögezte: a kormány támogatni kívánja a gyógyszeripari vállalatok fejlődését az ágazatra vonatkozó szakképzés és felsőfokú képzés rendszerének kibővítésével, az exporttámogatási rendszer fejlesztésével, a beszállítói fejlesztési program kiterjesztésével, valamint a szellemi tulajdon védelmét szolgáló és szabadalmi eljárásokra vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálatával.

Greskovits Dávid, a Magyosz elnöke, a Meditop Gyógyszeripari Kft. ügyvezető igazgatója felidézte: a 27 éve működő szövetségnek Magyarországon 35 tagvállalata, közöttük 18 gyártó vállalata van, a készítményeik a világ 70 országába jutnak el. A Magyosz-tagvállalatok éves kibocsátása több mint ezermilliárd forint, a leginnovatívabb feldolgozó iparág, ahol a profit jelentős része magyarországi beruházásokban hasznosul.

Kitért arra: a gyógyszeripar legnagyobb kihívása, hogy 2019 februártól uniós jogszabály szerint csak az egyedi azonosítóval ellátott gyógyszerek kerülhetnek forgalomba. Az új szabályozás bevezetése jelentős terhet jelent a gyártóknak, mintegy 5 milliárd euró beruházást igényel. A leginkább érintettek a magyar generikus gyártók, de eltérően sújtja az iparági szereplőket, így a kkv-knak 20-40 százalékos eredménycsökkenést okozhat, ami a K+F beruházásaikat évekre visszaveti – mondta.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-02-02