Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Egy friss kutatás eredményei szerint azoknál az 50 év felettieknél, akiknek 130 feletti a vérnyomásuk, másfélszer akkora valószínűséggel alakulhat ki időskori demencia, mint optimális vérnyomású kortársaiknál.

A European Heart Journal-ben közölt tanulmány 8639 fő bevonásával készült. Az eredmények alapján az 50 éves korban tapasztalt magas vérnyomás összefügg a későbbi demenciával, ugyanakkor a 60 és 70 éves alanyok esetében nem találtak hasonló összefüggést. Ahogy azt a BBC cikke is megjegyzi, a kutatás eredményei csupán korrelációt mutattak ki, ok-okozati kapcsolat bizonyítására nem alkalmasak.

A kutatók megjegyezték, hogy az összefüggés hátterében a magas vérnyomás miatt gyakrabban előforduló ún. „mini-stroke”-ok állhatnak, amelyek akár észrevétlenek is maradhatnak, ugyanakkor károsítják az agyműködést. Becslések szerint az időskori demencia leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór 45 éves kor felett minden tizedik férfinál és minden ötödik nőnél kialakulhat – jegyzi meg a BBC cikke.

A cikk hozzáteszi, hogy a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát számos módon csökkenthetjük, többek között fogyókúrával, a dohányzás elhagyásával, az alkohol- és a sófogyasztás mérséklésével, valamint rendszeres testmozgással.

Forrás: BBC
Kelt: 2018-06-15

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter