Gulyás: Folytatódnak a bérfejlesztések az egészségügyben
Az egészségügyben megkezdett bérfejlesztések folytatódni fognak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Az MTI beszámolója alapján konkrétumokat nem említett.

Gulyás Gergely a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Semmelweis-napi ünnepségén úgy fogalmazott: az elmúlt években végrehajtott béremelések „nem megtörténtek, hanem csak elkezdődtek”. A miniszter azt ígérte, hogy az ország gazdasági teljesítőképességét figyelembe véve az egészségügy és az ágazati bérfelzárkózás a legfontosabb feladatok közé tartozik majd a következő években. Gulyás az MTI beszámolója alapján sem számokat, sem konkrét időtervet nem említett. Azt mondta: kiemelt fontosságú, hogy milyen a magyar egészségügy helyzete, a dolgozók anyagi és infrastrukturális körülményei.

Gulyás Gergely köszöntőjében kitért arra, hogy az előző uniós ciklus fejlesztési forrásai a vidéki egészségügyi intézmények infrastruktúráján javítottak elsősorban, míg a fővárosra és a közép-magyarországi régióra csupán a fejlesztési pénzek 10 százaléka jutott. Ennek a különbségnek a kiegyenlítésére szolgál az Egészséges Budapest Program (EBP), több beruházás megindulhat vagy be is fejeződhet a következő négy évben. A miniszter véleménye szerint szükség van a ma létező egészségügyi intézményekre, azonban arra, hogyan és milyen formában működjenek, a szakmának kell javaslatot tennie.

Gulyás Gergely szerint „ha egyfajta versenyről beszélünk” a bérekkel és az infrastruktúrával összefüggésben, leginkább az egészségügyben érzékelhető, hogy az uniós csatlakozáshoz kapcsolódóan küzdeni kell a jó szakellátás biztosításához szükséges munkaerő megtartásával, de ez egész Európában kihívást jelent. Egyúttal köszönetet mondott azon egészségügyi dolgozóknak, akik bár jobb jövedelmet is elérhetnének külföldön, mégis itthon maradnak.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-07-02

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással
Rekordot döntött az egyéni befizetések összege az OTP Egészségpénztárban