Kétszázmillióból fejlesztenek egy nyolcadik kerületi rendelőt

Több mint kétszázmillió forintot fordítanak a józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ eszközparkjának fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében, növelve a kerületi lakosok egészségbiztonságát – közölte Sára Botond (Fidesz-KDNP) kerületi alpolgármester, polgármesterjelölt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. A bejelentést a július 8-i időközi polgármester-választás kampányának finisére időzítették, Kocsis Máté és Kásler Miklós részvételével.

A kerületben élők „mindennapjait az teszi gazdagabbá, ha biztonságban vannak”, ez a közbiztonság mellett egészségbiztonságot is jelent – mondta Sára Botond. Hozzátette: az elmúlt években több mint hárommilliárd forintot fordítottak a kerületben élők egészségbiztonságára. Közölte, a jövőre, 230 millió forintból megvalósuló fejlesztés során mintegy hatvan eszközt cserélnek le. Sára Botond emlékezetett arra, hogy korábban már 120 millió forint értékben egészségügyi készülékekkel gyarapodott a központ eszközparkja.

A sajtótájékoztatón – amelyen jelen volt Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros fideszes országgyűlési képviselője, volt VIII. kerületi polgármester – Sára Botond kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban felújították a kerületi háziorvos rendelőket, bevezették a többletjuttatásokat biztosító háziorvosi életpályamodellt, valamint az ingyenes szűrőszombatokat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a fejlesztéseknek köszönhetően a Szent Kozma Egészségügyi Központban olyan műszerpark lesz, amely lehetővé teszi a kerület nyolcvanezer lakosának korszerű járóbeteg-szakellátását, a hatékonyság nőni, a várakozási idő csökkeni fog. Hangsúlyozta: a magyar egészségügy több évtizedes lemaradást pótolt az elmúlt néhány évben, és pótol majd a következő hat-nyolc évben.

Kásler Miklós elmondta, a kormány az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot fordított vidéki egészségügyi fejlesztésekre, a budapesti fejlesztésekre ebben az időszakban 40 milliárdot költött. „Megfordul a trend”, és a következő években Budapesten 700 milliárd forintos beruházás valósul majd meg – közölte a miniszter.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-07-05