Bemutatták Kovácsy Zsombor az egészségügyről szóló könyvét
A „Beutaló” című, a magyar egészségügy szövevényes betegútjait végigjáró kötet bemutatóját a budapesti Magvető Café-ban tartották hétfőn. A szerző szerint a sok más szférában már itthon is meghonosodott tudatos fogyasztói és szolgáltatói szemlélet továbbra sem jellemzi a rendszer szereplőit, amely hozzájárul a kiszolgáltatottság fenntartásához.

Az „Iránytű a magyar egészségügyi rendszer labirintusához” című könyvet teltházas érdeklődés mellett mutatták be a hét elején a fővárosban. A 2007 és 2009 között a később megszüntetett Egészségbiztosítási Felügyeletet vezető Kovácsy Zsombor egy, a könyv megjelenése kapcsán készült Index-interjúban „siralmasnak” nevezte a betegjogok magyarországi helyzetét.

Az interjúban Kovácsy a következőképpen hívta fel a figyelmet a finanszírozói, a szakmai felügyeleti és a betegjogi kompetenciák szétválasztásának fontosságára:

„Ma is vannak betegjogi képviselők, van felügyelő hatóság, de a probléma az, hogy totálisan koncentráltak azok a funkciók és érdekek az egészségügyben, amelyek természetüknél fogva teljesen ellentétesek egymással.”

Kovácsy hozzátette, hogy az egészségügyben tapasztalható hibák feltárását tovább nehezíti a „a mindent átszövő bizalmatlanság is, ami a beteget nem ügyfélnek tekinti, hanem egy állami ellátás igénybe vevőjének, aki úgysem látja át, hogy ott mi és miért történik”.

A egészségüggyel foglalkozó ügyvéd az interjúban a hálapénzzel kapcsolatban is éles kritikát fogalmazott meg:

„Rendkívül káros és undorító dolognak tartom a hálapénzt. Szinte nem tudok olyan vonatkozását mondani, ami ne volna gyomorforgató. Azt a látszatot kelti, mintha minden rendben volna, hiszen megolajozhatóak ezzel a kerekek az orvosi ellátás során. Megalázó a betegnek: aki nem tud adni, annak azért, aki tud adni pénzt, annak pedig azért, mert nem tudja mit kap cserébe, ez ugyanis nem egy igazi szerződés. Az orvosnak is megalázó, a hálapénz megoszlása pedig rendkívül igazságtalan az orvostársadalmon belül. Egy szűk körnek nagyon jó megélhetést biztosít.” – mondta Kovácsy az Indexnek.

A könyv szerzője egyben a Gyógyszerészek XXVIII. Országos Kongresszusán is előad október 13-án, a balatonalmádi Hunguest Hotel Bár Resort-ban.

Forrás: MOSZ Info
Kelt: 2018-09-19