Új főigazgatót neveztek ki a szolnoki kórház élére

Október 1-jei hatállyal ismét dr. Bene Ildikót bízta meg a szolnoki Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főigazgatói teendőivel az emberi erőforrások minisztere – írja a weborvos.hu a szoljon.hu híre alapján.

Miután a korábbi megbízott főigazgató, dr. Lippai Norbert felmentését kérte, dr. Kásler Miklós miniszter az elmúlt években országgyűlési képviselőként tevékenykedő Bene Ildikóra bízta a megyei kórház vezetését.

Dr. Bene Ildikó középiskolai tanulmányait Újszászon végezte el. 1980-ban felvették a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar általános orvos szakára, amit 1986-ban végzett el. 1992-ben szakvizsgázott belgyógyászatból, míg 2001-ben hipertonológus minősítést szerzett. 2010-ben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ képzésén okleveles egészségügyi szakmenedzser diplomát kapott. 1986 óta a Hetényi Géza Megyei Kórház dolgozója. 2008. november 1-jétől a Hetényi Géza Kórház Rendelőintézetének orvosigazgatója, majd 2010-től 2014. április 30-ig a Hetényi Géza Megyei Kórház főigazgatója volt, ahová most politikusi évei után tért vissza.

Forrás: Weborvos.hu/szoljon.hu
Kelt: 2018-10-05