Kórházszövetség: Kevesebb sürgősségi osztályra lehet szükség
A Magyar Kórházszövetség a sürgősségi betegellátást is folytató kórházakra kiterjedő felmérése alapján megfontolandó, hogy kevesebb helyen, de biztonságosabb és magasabb színvonalú sürgősségi osztályok működjenek az országban – írja a Magyar Idők.

A Magyar Kórházszövetség vezetése az elmúlt hónapok sürgősségi osztályokkal kapcsolatos botrányai után döntött úgy, hogy felméri a sürgősségi osztályok helyzetét. Ficzere Andrea, a szervezet elnökhelyettese a Magyar Időknek elmondta: a 107 tagintézményből hatvan reagált, közülük 41-ben van SBO, és 32 helyről kapták azt a visszajelzést, hogy nem tudnak zökkenőmentes betegellátást biztosítani.

A kórházak főigazgatói több okot is megjelöltek, ezek közül a legfontosabbnak az indokolatlan igénybevételt tartották, amit a háziorvosi és a járóbeteg-ellátás hiányosságai­ra vezettek vissza.

Ficzere Andrea a lapnak nyilatkozva hozzátette: a kórházak egyre nehezebben tudnak megfelelni a sürgősségi orvosok által támasztott bérigényeknek, akik akár óránként 7500 és 13000 forint közötti bért is elkérhetnek. A létszámhiányból fakadó bérspirált a Magyar Kórházszövetség szerint csak bérplafonnal lehetne megelőzni, mert máskülönben a sürgősségi szakorvosok magas órabére komoly intézményen belüli bérfeszültségekhez vezethet.

Mindezek miatt javasolják azt, hogy inkább kevesebb kórházban legyen sürgősségi osztály, de ott színvonalas, könnyen hozzáférhető ellátást nyújtsanak – írja a lap.

Forrás: Magyar Idők
Kelt: 2018-11-20

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással