Saját forrásból fejlesztette mozgásszervi osztályát a Margit Kórház
Átadták a budapesti Szent Margit Kórház felújított mozgásszervi rehabilitációs osztályát csütörtökön; a több mint negyvenmillió forintos fejlesztés keretében elvégezték az osztály teljeskörű akadálymentesítését is – írja az MTI.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a Szent Margit Kórház megoldásainak jelentős részét akár példaként is lehet állítani más kórházak számára, hiszen az intézmény azon kevés kórház közé tartozik, amelyek nemcsak nagyobb tartozás nélkül működnek, hanem még fejlesztésekre is félretesznek.

Forrás: MTI

Tarlós István főpolgármester elmondta: az osztály 2012-ben kezdte meg működését, és most mintegy ezer négyzetméteren újult meg.

Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója azt közölte, a fejlesztés az intézmény saját költségvetéséből valósult meg.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-11-29

Kapcsolódó cikkek:
Januártól megszűnik a vény nélküli gyógyszerek online rendelésének lehetősége
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban