ÁSZ elnök: Továbbra is átláthatatlan a kórházak gazdálkodása

Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek adott interjúban elmondta: a kórházak egy része túl sokat költ, más része pedig szabálytalanul könyvel. Domokos szerint a két eset világos elkülönítése csak a csalásmentes működést biztosító előírások betartása mellett volna lehetséges.

Az ÁSZ elnöke szerint az egészségügyben „ősbűn”, hogy „a kórházak egy része többet költ, mint amennyi pénz kifizetésére jogosult lenne. Egyes intézményekben egyszerűen törvénytelenül könyvelnek, mégpedig notórius módon” – mondta Domokos László a Magyar Időknek.

Domokos úgy fogalmazott:

„Ma nagyjából negyven kórház lépi túl rendszeresen az anyagi lehetőségeit, de a könyvelési és gazdálkodási szabálytalanságok miatt az ÁSZ sem tudja megmondani, hogy pontosan mi is húzódik meg a háttérben. Egyébként két fő ok jöhet szóba: vagy az, hogy az ellátandó feladatokhoz képest kevés a pénz, vagy az, hogy a kórház vezetői rosszul gazdálkodnak. Akkor lehetne tiszta képet kapni, ha minden egyes egészségügyi intézményben betartanák a számviteli, a közbeszerzési és antikorrupciós szabályokat, a csalásmentes működést biztosító előírásokat. S ez egyébként nem pénzkérdés. Ebben az esetben meg lehetne mondani, hogy melyik kórháznak kell többet juttatni, a gyógyítás mely területeire kell többet áldozni. Jelenleg viszont az intézmények többségében gyakorlatilag átláthatatlan a gazdálkodás”.

A Számvevőszék elnöke hozzátette: az, hogy az intézmények megfelelő színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani, és a pénzügyi keretbe is beleférjenek, az intézményvezetők felelőssége. Az eredetileg a Magyar Időkben megjelent interjút az Index.hu is szemlézte.

Mint emlékezetes, az ÁSZ elnök augusztusban szintén a Magyar Időkben tett a kórházak „pénzügyi anarchiájára” vonatkozó megjegyzéseket, amelyek megalapozták az ÁSZ későbbi ellenőrzéseit.

Forrás: index.hu/Magyar Idők
Kelt: 2018-12-21

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással