Jelentősen nőtt a fiktív kezelések elszámolásának bejelentése
Noha a 24.hu saját dolgozói között talált olyat, akinek pár nap különbséggel két császármetszést is elszámoltak a hivatalos betegéletútja szerint, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerint az elmúlt időszakokban egyre tudatosabbak a betegek, ezáltal gyakrabban derül fény a hasonló visszaélésekre.

Közismert jelenség az egészségügyben, hogy egyes alulfinaszírozott ellátások, pl. a foghúzás támogatását úgy teremtik elő az intézmények, hogy egy adott beavatkozást többször is „bekódolnak”, vagyis elkönyvelnek a rendszerben. „Ha úgy vesszük, ez csalás, ami felett nagyon sokan szemet hunynak és kényes téma, de őszintén beszélni kell arról, hogy nem lehet kihozni az ellátást annyiból, amennyit az állam ad rá” – nyilatkozta a több hasonló esetet felidéző 24.hu-nak Novák Hunor orvos.

A lap megkereste a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK) is, amely közölte: 2015 és 2017 között 120-ról 364-re nőtt a bejelentések száma. Ez szerintük azt jelzi, hogy a biztosítottak egyre tudatosabbak, és egyre többen nézik meg betegéletútjukat az Ügyfélkapun. Mint írták, az esetek többségében bebizonyosodott, hogy csak elírták a TAJ számot, ezért jelent meg egy adott – vagyis elvégzett – ellátás más beteg betegéletútjában. Ilyenkor a betegéletút helyreállításáról is intézkednek.

Az elmúlt tíz évben, amióta ez a szolgáltatás él, a rendelkezésre álló adatok szerint 319 esetben történt korrekció – közölte a lappal a NEAK. Az alapkezelő hozzátette: ha a bejelentő elküldi a vitatott ellátások adatait és kéri kivizsgálását, vizsgálatot folytatnak le, aminek része a helyszíni betegdokumentációs ellenőrzés. Ha felmerül annak a gyanúja, hogy nem csak a bejelentő esetén számoltak el nem valós ellátást, kiterjesztik az ellenőrzést. Ha kiderül, hogy az egészségügyi szolgáltató megszegte az előírásokat, illetve az alapkezelővel kötött szerződést, „a NEAK intézkedik az egészségügyi szolgáltató szükség szerinti szankcionálásáról”, noha azt nem fejtették ki részletesebben, hogy milyen büntetést alkalmaznak.

A 24.hu eredeti cikke az alábbi címen olvasható.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2019-01-08

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással