Lejárt a felmondási határidő a Honvédkórházban
Kedd éjfélkor járt le az új jogviszony elfogadásának a határideje: addig kellett nyilatkozniuk a Honvédkórház dolgozóinak, vállalják-e a honvédségi alkalmazotti státuszt vagy otthagyják a munkájukat. Az eddigi adatok szerint 54 dolgozó mondott fel – írja a Weborvos.hu a Népszava és az MTI közlése alapján.

„Az eddig feldolgozott adatok szerint – tájékoztatta a Népszavát a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya – a tárcát és az MH alakulatait együttesen tekintve a dolgozók 93,5 százaléka, ezen belül a kórháziak 90 százaléka juttatta vissza a honvédelmi alkalmazotti kinevezésről szóló nyilatkozatot. Ezek szerint pedig 99 százalékuk elfogadta az új jogviszonyt.”

„A lépés úgy tűnik jogszerű, de mindenképpen méltánytalan” – mondta a lap érdeklődésére Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki hozzátette azt is: a honvédelmi miniszterhez írnak levelet, miután néhány napja orvosok fordultak a státuszuk megváltoztatása miatt a köztestülethez.

A Népszava úgy tudja, hogy néhány orvos, köztük a sürgősségi betegellátó centrum (SBC) három, a sebészet egy orvosa nem írta alá az munkaszerződés módosítását. A váltásvezető főorvosok nagy többsége számla ellenében dolgozik az intézményben, így rájuk nem vonatkozik az új munkaszerződés. A HM sajtóosztálya szerint nincs ok aggodalomra, az ellátás biztonságos.

Nem írta alá az új szerződést dr. Nádor Csaba, a koraszülött intenzív osztály (PIC) részlegvezető főorvosa sem. Az origo.hu úgy tudja, utódja dr. Korcsik József, nemzetközileg is elismert neonatológus szakember lesz, aki januárban németországi praxisát feladva jött a Honvédkórházhoz, hogy ismét Magyarországon folytassa gyógyító tevékenységét.

Ugyancsak friss hír a Honvédkórházban, hogy kihirdették a Zacher Gábor távozása után a sürgősségi centrum megüresedett vezetői posztjára kiírt pályázat eredményét. A feladatra négyen, köztük Burány Béla, az osztályt most megbízottként vezető, egykori OMSZ főigazgató is pályázott, mellette ringbe szállt még Shemesh Assaf, Nyéky Tamás, és Hetzman László. Eszerint február elsejétől az utóbbi, aki légimentő orvosként is ismert tölti be posztot – írja a Weborvos.

Honvédelmi miniszter: 54-en mondtak fel

Minden valóságalapot nélkülöző, a közvéleményt szándékosan megtévesztő, felesleges pánikkeltésnek nevezte Benkő Tibor honvédelmi miniszter a honvédelmi alkalmazotti jogállás bevezetésével kapcsolatos vádakat az MTI-nek adott nyilatkozatában. A tárcavezető elmondta, hogy a honvédségnél dolgozó mintegy 7200 közalkalmazott több mint 99 százaléka elfogadta az új jogállást, az azzal járó többletjuttatásokat és egyben kötelezettségeket.

Benkő Tibor azt mondta, felesleges volt az elmúlt napokban a Honvédkórházzal kapcsolatos hisztériakeltés is, hiszen semmilyen valós alapja nem volt. Közölte: a Honvédkórház mintegy 3000 érintett dolgozója közül 54 közalkalmazott döntött úgy, hogy nem vállalja a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt. Az új státuszt többségében azok nem fogadták el, akik korábban már elhatározták, hogy távozni akarnak az intézménytől – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ők ezzel a döntésükkel kihasználták a lehetőséget, tulajdonképpen időt nyertek, hiszen ezzel az eljárással a felmondási idő letöltése nélkül tudták megszüntetni munkaviszonyukat.

A miniszter leszögezte: így a Honvédkórház minden osztályán továbbra is zökkenőmentes a betegek ellátása. A Honvédkórházban idén januárban bevezetett honvédségi státusz következményeiről ebben a korábbi cikkünkben írtunk.

Forrás: weborvos.hu
Kelt: 2019-01-23

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással