Bíróság előtt az opiátválsághoz hozzájáruló amerikai gyógyszercég vezetői
Orvosokat megvesztegető gyógyszergyári vezetők pere kezdődött meg hétfőn Bostonban. Az érintett vezetők a függőséget okozó opiát tartalmú gyógyszerek felírása érdekében fizette le az orvosokat – írja az MTI amerikai tudósítója.

Az Insys Therapeutics gyógyszergyár milliárdos alapítója és 2017-ig elnök-vezérigazgatója, John Kapoor négy munkatársával együtt áll a bíróság előtt. Először fordul elő az Egyesült Államokban, hogy egy fájdalomcsillapítókat gyártó cég vezetőit bíróságon vonják felelősségre azért, mert a hatóságok szerint hozzájárultak az Egyesült Államokban pusztító opiátválsághoz.

Kapoor a vádirat szerint „bűnügyi vállalkozássá” alakította a céget: több millió dollárt fizetett orvosoknak azért, hogy az Insys gyógyszereit írják fel pácienseiknek. „John Kapoor és vádlott-társai azért fizettek doktoroknak, hogy hagyjanak fel orvosi hivatásukkal” – fogalmazott hétfői vádbeszédében David Lazarus helyettes ügyész.

A 75 éves Kapoor és kollégái nem vallották bűnösnek magukat, Kapoort még 2017 októberében, éppen azon a napon tartóztatták le, amikor Donald Trump elnök közegészségügyi rendkívüli helyzetnek minősítette az opiátválságot. 2017-ben az Egyesült Államokban csaknem 48 ezer ember lelte halálát kábítószer-túladagolásban. Az Insys által gyártott, Subsys nevű fájdalomcsillapító fentanilt, a morfiumnál százszor erősebb opiátot tartalmaz, és az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) csakis rákbetegek erős fájdalmának csökkentésére engedélyezte.

Az Insys gyógyszergyár vagy közvetlenül fizette le az orvosokat, vagy beszédekre, továbbképző tanfolyamok tartására kérte fel a megkörnyékezett orvosokat, alkalmanként 275 ezer dolláros honoráriumért. A nyomozás tanúsága szerint az orvosok szükségtelenül és indokolatlanul is felírták a szóban forgó fájdalomcsillapítót.

Tavaly szeptemberben a tekintélyes New York-i Sloan Kettering rákkórház orvos-igazgatójának, José Baselga onkológusnak kellett távoznia posztjáról, mert kiderült: nem tárta fel, hogy dollármilliókat kapott gyógyszergyáraktól és egészségügyi biztosítóktól „megrendelt” cikkeiért.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-01-29

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók