Horváth Ildikó: A várólisták csökkenése az intézmények elkötelezett munkáját mutatja
A tervezhető beavatkozások várólistáinak csökkentése az intézmények elkötelezett munkáját mutatja – mondta az egészségügyért felelős államtitkár szerdán az Echo Tv Jó reggelt! című műsorában.

Horváth Ildikó elmondta, hogy ehhez a munkához jelentős forrást biztosít a kormányzat, hiszen 2012 óta 26 milliárd forint jutott erre, ebben az évben pedig 6 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Kifejtette, a várólisták csökkenésében az is szerepet játszott, hogy bizonyos beavatkozásoknál eltörölték a finanszírozási korlátot, valamint ezeknél a műtéteknél a beteg választhat olyan intézményt, ahol nem kell sokat várni egy-egy műtétre.

Az államtitkár közölte, hogy a tizenhárom várólista-kötelezett ellátás felénél Európa „jobbik feléhez tartozunk”, hiszen a szürkehályog-műtétek esetében csak Hollandiában rövidebb a várakozási idő. Bár a térdprotézis-műtéteknél is csökkent a várakozási idő, erre a beavatkozásra kell a legtöbbet – átlagosan 126 napot – várnia egy magyar betegnek.

Az intézmények által vezetett és a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő koordinálta várólisták nyilvánosak, ez a transzparencia 2012-től kötelező. Horváth Ildikó a ritka betegségek világnapja kapcsán elmondta, hogy a gyógyszerkassza 500 milliárdjának egy részét ezen betegségek gyógyszerköltségeire fordítják.

Az ágazat humánerőforrás-helyzete is javulni látszik – mondta az államtitkár, hozzátéve, úgy tűnik, a kétezres évek első évtizedeinek „krízisállapotán” sikerül fordítani. A KSH adatai szerint ma ötezerrel több orvos dolgozik, mint évekkel ezelőtt, és lassult a külföldi munkavállaláshoz kért igazolások igénylése is – ismertette. Ez igaz az ápolókra is – tette hozzá.

Az egészségügyért felelős államtitkár a Szent János Kórház főigazgató-váltásával kapcsolatban azt mondta, hogy „az észak-közép-budai centrum fejlesztése egy nagy program az Egészséges Budapest Program projekten belül”, és örül annak, hogy Takács Péter, aki dolgozott korábban Kázmér Tiborral együtt az intézményben, vállalta, hogy folytatja a munkáját.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-02-27

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással