Átment az első klinikai teszteken a férfi fogamzásgátló
Arthi Thirumalai, a Washingtoni Orvostudományi Egyetem munkatársa és kollégái komoly áttörést értek el a férfi fogamzásgátló gyógyszerek fejlesztésében – írja a 24.hu az IFLScience tudományos hírportál közlése alapján. A csapat által létrehozott készítmény jól szerepelt az első fázisú klinikai teszten.

A vizsgálat során a férfiaknál csökkent azon hormonok szintje, amelyek szerepet játszanak a spermiumok termelésében. A mellékhatások csak kevés résztvevőnél jelentkeztek: néhányuknak a libidója változott meg, páraknál pedig enyhe fáradtság, kiütések és fejfájás jelentkezett. A készítmény hatásai ráadásul utóbb visszafordíthatóak voltak – írja a 24.hu.

Bár további kísérletekre lesz szükség, hogy igazolják a gyógyszer megbízhatóságát, az eddigi eredmények meggyőzőek. „A biztonságos, visszafordítható hormonális férfi fogamzásgátlás körülbelül 10 éven belül elérhető lehet” – mondta Christina Wang, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem szakértője és a csapat tagja.

A 11-beta-MNTDC nevű készítmény a tesztoszteron egy módosított változatát tartalmazza. A kísérletbe 30 férfit vontak be, közülük tizennégyen napi egy, tizenhatan pedig két dózist szedtek, míg tízen placebót kaptak. A teszt végén a nem a hímivarsejtek számát mérték, hanem azt, hogy miként változott a spermiumok termelését irányító hormonok szintje. Az adatok alapján a gyógyszer hatásos volt.

A cél olyan készítmény létrehozása, amely a lehető legkevesebb mellékhatással jár. A kutatók jelenleg két tabletta fejlesztésén is dolgoznak, kérdéses, hogy melyik bizonyul majd hatékonyabbnak – írja a lap.

Forrás: 24.hu
Kelt: 2019-03-27