Eurobarometer: Gyakoriak a tévhitek a védőoltásokkal kapcsolatban
Miközben az Európai Unió polgárainak túlnyomó többsége hatékony eszköznek tartja a védőoltásokat a fertőző betegségek megelőzésére, aggasztóan magas azok aránya, akik készpénznek vesznek bizonyos tévhiteket a témával kapcsolatosan – derült ki a legfrissebb uniós Eurobarometer közvélemény-kutatásból.

A Brüsszelben pénteken közzétett felmérés szerint az európaiak nagyjából fele kapott oltást az elmúlt öt évben, és a nagy többség (79 százalék) bizalommal fordul az egészségügyi szakemberekhez, hogy ezekről tájékozódjon. Mintegy 88 százalék egyetért azzal a megállapítással, hogy a védőoltások fontosak maguk és mások védelmében, 85 százalék hatékony eszköznek tartja a módszert a fertőző betegségek megelőzésére.

Eközben ugyanakkor az uniós polgárok 48 százaléka (helytelenül) úgy véli, hogy a védőoltások gyakran súlyos mellékhatásokkal járhatnak, 38 százalékuk pedig azt gondolja, hogy kiválthatják azokat a betegségeket, amelyek ellen védelmet lennének hivatottak nyújtani. Előbbi válaszadók aránya tizenhat, utóbbiaké pedig egy uniós tagállamban haladja meg az 50 százalékot, míg Magyarországon 45, illetve 38 százalék.

„A nyájimmunitás létfontosságú, különösen azok számára, akiknek sérült az immunrendszere, és akiket ezért nem lehet beoltani. Így itt az ideje, hogy felemeljük szavunkat a félretájékoztatás ellen” – fogalmazott Jyrki Katainen, az Európai Bizottság egyik alelnöke. Kiemelte, hogy az utóbbi időben csökkent az átoltottsági arány a kontinensen, ami közegészségügyi és biztonsági kockázatot jelent, egyre gyakoribb a védőoltással megelőzhető járványok kitörése.

„Az elmúlt két évszázad egyértelműen igazolta az oltások hatásosságát. Ez nem pusztán vélemény, hanem tény” – fogalmazott. Katainen rámutatott, noha sokan közösségi szintű koordinációt szeretnének, az EU-nak nincsen jogköre eljárni az ügyben, ahhoz szerződésmódosításra lenne szükség, addig is az önkéntes együttműködést kell előmozdítani a tagállamok között.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-04-29

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók