Tizenkilenc pontos követelést fogalmaztak meg a magyar háziorvosok
A Családorvosok Világnapja alkalmából 19 pontból álló deklarációt adott ki a Háziorvosok Online Szervezete (HAOSZ), amellyel szeretnének rávilágítani arra, hogy továbbra is nagyon nagy bajban van az alapellátás. A HAOSZ követeléseit a Weborvos közölte.

A HAOSZ hangsúlyozza: sajnálatos tény, hogy a reformígéretek ellenére az elmúlt években az alapellátás nem mozdult el reménytelen helyzetéből. A tartósan betöltetlen körzetek száma mára meghaladja a 400 praxist, a háziorvosi korfa tovább öregszik, a fiatalok számára nem vonzó a pálya, ennek megfelelően az utánpótlás sem biztosított.

A nagy reményekkel várt, több mint négy éve megjelenő Alapellátási törvény egyetlen végrehajtási rendelete sem született meg. Mindazonáltal az utolsó reménysugarakat jelentette az alapellátó orvosok körében egy 2018. év végi Kormányhatározat az egészségügyi alapellátás 2019–2022. évekre vonatkozó szakpolitikai programjának kidolgozásáról és az ahhoz kapcsolódó intézkedési tervről.

A szakpolitikai program egyes pontjainak megvalósításához szükséges források hozzárendeléséről azonban csupán a „gazdaság teljesítőképességének függvényében, az esztendő második felében kívánnak dönteni a döntéshozók”, szóltak az egybehangzó információk. Sajnos úgy tűnik, hogy a háttérben ez a döntés meg is született, hiszen ha a jövő évi költségvetés-tervezet 6%-os egészségbiztosítás alap növekményéből indulunk ki, tisztán látszik, hogy mindez még a minimális fejlesztési igények kiszolgálásra sem elegendő. Ezért is fogalmazta meg a szervezet a következő 19 pontot, amelyet a Weborvos.hu közölt:

Mit kíván a magyar családorvos?

1. Legyen szolgáltatás-ellenszolgáltatás elvű családorvosi praxisfinanszírozás és alapellátási ügyeleti finanszírozás, mely a minőségi munkához kötött teljesítményalapú díjazás alapját képezhetné! A praxisfinanszírozásból a mindenkori szakorvosi és szakdolgozói bértábla alapján kiszámított munkabér kigazdálkodható legyen!

2. Legyen családorvosi életpályamodell!

3. Legyen a praxisjog intézménye felülvizsgálva!

4. Legyen kontrollálható a családorvosi napi betegforgalom!

5. Legyen folyamatos eszköztámogatás! Legyenek a POC tesztek elérhetőek és finanszírozottak az alapellátásban!

6. 2020-tól szerepeljen a családorvosi praxis minimumfeltételei között a gépjármű!

7. Minden családorvosi praxis számára legyen biztosított térítésmentesen orvosi szoba + nővérszoba + fektető!

8. A jelenlegi „minőségi” indikátorok helyett legyen új, szakmai alapokon nyugvó indikátorrendszer!

9. Legyen szervezetileg önálló alapellátási módszertani központ!

10. A többlettudás (másodszakvizsgák, licence vizsgák) jelentsen többletjogosítványokat, társuljon hozzá többletfinanszírozás! Hatáskör bővítés valósuljon meg az alapellátásban a diagnosztika és terápia területén egyaránt másodszakvizsgáktól függetlenül is!

11. Töröljék el a degressziót!

12. Legyen a rendszerszintű finanszírozás része a népegészségügyi többletszolgáltatások nyújtására képes praxisközösségi együttműködés! A háziorvosi törzskarton és a praxisközösségi szinten végezhető egészségi állapotfelmérés adattartama élesen különüljön el egymástól!

13. Legyen országosan egységes díjszabás a nem központilag finanszírozott családorvosi tevékenységekre!

14. Csökkenjenek az adminisztrációs terhek! Szüntessék meg a különböző alakú, méretű, minőségű formanyomtatványokat! Csökkentsék a felesleges nyomtatásokat (e-Recept, e-Beutaló)

15. Legyen országosan egységes önkormányzati feladatátvállalási szerződés!

16. A Nemzeti Alapkezelőtől származó finanszírozás ne képezze a helyi iparűzési adó adóalapját!

17. Legyen az ország minden pontján a rendelési időn kívül alapellátási ügyelet, a 2015. évi CXXIII. Alapellátási törvényben foglaltaknak megfelelően!

18. Jelenjenek meg a női családorvosok háziorvosi pályaválasztását, pályán maradását, gyermekvállalást segítő elemek az alapellátásban!

19. Az EESZT adta lehetőségek legyenek hatékonyabban kihasználva, kötelezzék a járó és fekvőbeteg intézményeket, magánszolgáltatókat a teljeskörű adatfeltöltésre. A labor és szakorvosi javaslatok mihamarabb érkezzenek strukturált adatformában!

Forrás: weborvos.hu
Kelt: 2019-05-20

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással