Szociális intézmények: Beépítik a minimálbér emelkedését a normatív támogatásba
A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől, s a hozzájárulás a jövő évtől beépül a normatív támogatásba – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban azt mondta, az elmúlt években nagymértékben nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ami érintette a szociális és gyermekvédelmi területet is, az állam pedig gondoskodik arról, hogy a munkáltatók ki tudják fizetni a megemelt összeget.

Eddig egyedi döntések formájában történt az átvállalás, a jövő évtől azonban a hozzájárulás beépül a normatív támogatásba, ezáltal csökken az intézmények adminisztrációs terhe, működésük pedig kiszámíthatóbb és stabilabb lesz – közölte az államtitkár. Hozzátette, a jövő évi költségvetésben már szerepel az erre a célra szánt mintegy 40 milliárd forint, a költségvetés elfogadása után pedig megnyílhat az út ahhoz is, hogy „törvényi garanciát biztosítsanak” a megemelt normatívának.

Fülöp Attila példaként elmondta: az olyan, időseket ellátó otthonoknak, mint a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon eddig az egy ellátottra jutó finanszírozási normatívája 652 ezer forint volt évente; a plusztámogatás 313 ezer forint, így jövőre már 965 ezer forint lesz az intézmény normatívája.

A fogyatékos emberek nappali intézményeinek normatívája eddig ellátottanként 500 ezer forint volt, ez jövőre 189 ezer forinttal emelkedik, egy demensellátást nyújtó idősotthon 769 ezer forintos fejenkénti támogatása 372 ezer forinttal nő, a gyermekotthonok 866 ezer forintos normatívája pedig 516 ezer forinttal lesz több ellátottanként.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-06-25