Magyar orvosi diplomákat adtak át a berlini magyar nagykövetségen
A Semmelweis Egyetem (SE) németországi, német nyelvű képzésének 51 végzős diákja vette át pénteken diplomáját a berlini magyar nagykövetség épületében.

A hamburgi Asklepios kampusz (ACH) végzősei immár nyolcadik alkalommal vehették át a budapesti székhelyű orvostudományi egyetem német nyelvű képzésének diplomáját, amelyet az elmúlt években összesen 1500 új orvos kapott kézhez. A doktori diplomákat Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Kellermayer Miklós, az általános orvostudományi kar dékánja, Alpár Alán egyetemi tanár, valamint a hamburgi kampusz részéről Bucsky Péter és Karl J. Oldhafer adta át.

Merkely Béla a diplomaosztó alkalmából az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy egy egyetem életében nagy esemény, ha komoly szerepet tud játszani az európai orvosképzésben. „A német képzés és egészségügyi ellátás és kutatás kiemelkedő, és ha ebben az Semmelweis Egyetem jelentős részt tud vállalni, akkor az azt jelenti, hogy a magyar orvosképzés magas színvonalú, és ennek híre megy a világban” – mondta az SE rektora.

A rektor kiemelte, hogy 2020-ban becslések szerint egymillió ember fog hiányozni szerte Európában az egészségügyi ellátásból, és ennek jelentős része orvos. Merkely rámutatott, hogy az SE a kelet-közép-európai versenyben egyértelműen élen jár, a rangsorokban az oktatási, kutatási és gyógyítási kapacitás terén az egyik legjobb, a prágai Károly Egyetemmel együtt az első 500-ban szerepel a világ 28-30 ezer egyeteméből. „Ebben a versenyben benne lenni az első 500-ban nagyon komoly teljesítmény. Egész Közép-Európábans ezen a két egyetemen kívül nincs más benne a legjobb 500-ban” – húzta alá a professzor, nyomatékosítva, hogy az SE a 41. a rangsorban az európai egyetemek között, a hallgatók értékelése alapján pedig a 14. helyre került.

„Ha jó az orvos egyeteme, akkor az a magyar embereknek azt jelenti, hogy jobb lesz az egészségügyi ellátás, az egészségtudományi ellátás, a szakápolók, a dietikusok, a mentőtisztek, mind magasabb szintű ellátást tudnak biztosítani” – magyarázta a SE rektora, kiemelve, hogy ha egy egyetem több nyelven sok külföldi diákot képez, az az egyetem hírnevét is viszi a világban. Az SE diákjainak 40 százaléka külföldi, s a legtöbben német nyelvterületről érkeznek.

Merkely Béla úgy véli, hogy a német nyelven tanuló diákok száma a következő 5 évben akár meg is duplázódhat. „Annál nagyobb boldogság nincsen, mint ahogy ezek az orvosok maximálisan büszkék arra az országra, arra az egyetemre, ahol ezt a szakmát megkapták, ami nem egy szakma csak, hanem egy valódi hivatás, és ezek az orvosok a legjobb nagyköveteink a világban” – mondta el az SE rektora.

Az egyetem vezetője kiemelte, hogy a német nyelvű szakon végzett orvosok az átlagot messze meghaladó értékű diplomát kapnak, és Németország mellett Ausztriában és Svájcban is sokan helyezkednek el. Merkely Béla aláhúzta, hogy az SE-n végzett diákok ott is a legjobbak között szerepelnek, ahol vizsgát kell tenniük, hogy elismerjék a diplomájukat. A rektor leszögezte: az SE célja az, hogy 2030-ra a világ 100 legjobb egyeteme közé kerüljön, az orvosi és egészségtudományi területen pedig Európa legjobb 5 egyeteme között legyen.

Az SE német nyelvű képzésére átlagosan hatszoros a túljelentkezés. Évente átlagosan kétszáz német nyelven tanuló hallgató kezdi meg a tanulmányait az intézményben, jelentős részük Budapesten, illetve az egyetem kihelyezett kampuszán, Hamburgban. Az egyetem az első német nyelvű diplomát 1989-ben adta ki.

Forrás: MTI
Kelt: 2019-07-22

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással