Kásler: Megkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása
Az ellátórendszer korszerűsítésével, a hozzáférhetőség javításával és az ezeket lekövető finanszírozás bevezetésével elkezdődött az egészségügyi struktúra átalakítása – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, a kormány tavaly év végén 36,6 milliárd forintot biztosított a struktúraváltás első lépéseihez, a fekvő-, a járóbeteg-intézmények, valamint a korszerű diagnosztikai tevékenységek finanszírozására. A miniszter közlése szerint 17,7 milliárd forintból a kormány azokat a kórházakat támogatja, amelyek finanszírozási keretük felett látták el a speciálisabb, bonyolultabb eseteket, és ezek több forrást igényeltek.

Kásler Miklós kiemelte, ez az egyszeri többletfinanszírozás „bizonyos értelemben kórház-konszolidáció, bizonyos értelemben pedig nem”, de jelzi azt, hogy a struktúraváltás előkészítése megkezdődött. Kitért arra, hogy az országban tizenöt olyan nagy forgalmú intézmény van, amelynek nincs lejárt adóssága. Ezek között említette a miskolci, a győri és az egri kórházat, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetet és az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetet.

A miniszter beszámolt arról is, hogy egyszeri 15,7 milliárd forintot a járóbeteg-szakellátás finanszírozására fordítanak. Ezzel kapcsolatban jelezte, az elmúlt tíz évben átlagosan 6 napról 5,5-re csökkent a kórházban töltött napok száma, a szakrendelők forgalma pedig ezzel párhuzamosan nőtt, hiszen az ellátás korszerűsödésének köszönhetően egyre kevesebben és egyre kevesebb ideig szorulnak fekvőbeteg-ellátásra. Közölte azt is, 3,15 milliárdot a molekuláris biológiai vizsgálatok többletfinanszírozására szán a kormány.

A tárcavezető kitért arra, hogy az adósságot felhalmozó kórházaknál mindenképpen csökkenteni kell az eladósodottság mértékét, erre dolgozott ki a kormány megoldást, amelyet központi formában kívánnak megvalósítani. Ennek részleteit tartalmazza a december 23-án megjelent kormányrendelet – fűzte hozzá.

Kásler Miklós a jelentősen eladósodott kórházak között említette a Péterfy kórházat, a traumatológiai intézetet, a Békés megyei központi kórházat, valamint a makói és a hódmezővásárhelyi kórházat. Az egészségügyi struktúra átalakítását olyan ütemben kívánják végrehajtani, ahogy azt a betegellátás lehetővé teszi – mondta kérdésre válaszolva a miniszter.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-01-07

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással