Hiányos az idős betegek gyógyszerszedésének felülvizsgálata Angliában
Habár a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) előírásai szerint minden idős és törékeny állapotban lévő beteg gyógyszeres terápiáit évente felül kellene vizsgálni, ez az elmúlt évben egy friss felmérés szerint az érintett betegek mindössze 59%-nál történt meg – írja a The Guardian.

Az NHS adatainak összesítése alapján készített friss felmérés kimutatta, hogy közel 75 ezer súlyosan beteg, legyengült idős embernek nem vizsgálták a gyógyszerszedési szokásait, ami által jelentősen nő a nem kívánt gyógyszerinterakciók és a hospitalizáció kockázata.

A Guardian cikke szerint az idős emberek kórházi beutalásának legalább 10 százaléka a hibás gyógyszerszedésnek tulajdonítható. Ennek ellenére a friss elemzés szerint az érintett csoport mindössze 59 százalékánál, mintegy 108 ezer betegnél végezték el az NHS által 2017 óta kötelezően ajánlott gyógyszer-felülvizsgálatot. A felmérés szerint 350 háziorvosi praxis egyáltalán nem végzett ilyen vizsgálatot 2018-2019-ben.

Az elemzést közlő Pharmaceutical Journal folyóirat szerkesztője, Nigel Praities a lapnak úgy fogalmazott: „A gyógyszer-felülvizsgálatok a törékeny betegek gyógyításának létfontosságú elemei. Több tízezer súlyosan legyengült idős ember létfontosságú gyógyszereit nem vizsgálják felül a háziorvosaik, annak ellenére, hogy számos tanulmány kimutatja, hogy ezek a páciensek az NHS költéseinek jelentős részét teszik ki, és esetükben még egy rövid kórházi tartózkodás is növelheti az elhalálozás kockázatát.”

Forrás: The Guardian
Kelt: 2020-01-16

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók