Orbán Gábor: A gyógyszergyárak is megérezték a járványhelyzet hatásait
Csökkent a gyógyszergyári orvoslátogatások száma az elmúlt időszakban, illetve az orvos-beteg találkozások ritkulása miatt a klinikai vizsgálatok, a diagnosztika, s ezáltal a receptfelírások is lassultak – mondta a Richter vezérigazgatója az InfoRádiónak adott interjúban. Orbán Gábor egyben egy, az élelmiszereknél használthoz hasonló magyar gyógyszer védjegy bevezetését is szorgalmazta.

A járványhelyzet hatással volt a gyógyszergyár vevőire is, egyebek közt azért, mert csökkentek az orvos-beteg találkozások, ennek pedig hosszabb távon is lehet hatása, például a receptfelírásokon keresztül – idézte a Richter vezérigazgatóját az Infostart.hu.

„Felmerül, hogy az így el nem látott betegek, betegségek hogyan alakulnak majd a jövőben. Semmi jóra nem számítok” – jelentette ki Orbán Gábor. Lassultak a klinikai vizsgálatok, a diagnosztizálás is, de látszik, hogy javult a digitalizáció – tette hozzá a vezérigazgató.

A kialakult helyzet érintette a gyógyszergyári orvoslátogatások számát is. A vezérigazgató jelezte, új termék bevezetésénél nem spórolhatók meg a személyes találkozások, a digitális térben sok esetben ez nem valósítható meg. A Richtert nem érintették közvetlenül a globális ellátási láncban megjelent problémák, mert a gyártókapacitása eddig is Európában, jelentős részben házon belül volt.

„A stratégiai célunk és jövőképünk nem változott: ebben a globális értelemben középméretű gyógyszeripari vállalati szegmensben vezető szerepet szeretnénk az évtized végére elérni” – jelentette ki Orbán Gábor.

A vezérigazgató elmondása szerint nagyon jól jött, hogy a cég hagyományosan konzervatív gazdálkodást folytat, így fel sem merült, hogy ne fizetnének osztalékot. Beszélt a hazai gyógyszeripar jövőbeli támogatásának lehetőségéről is.

„Nagyon hasznos lenne a magyar gyógyszer védjegy támogatása is az élelmiszerekéhez nagyon hasonlóan” – mondta Orbán Gábor.

Forrás: infostart.hu
Kelt: 2020-09-15