90 százalékig terjedő hatékonyságú az oxfordi vakcina
Átlagosan 70 százalékos, de alkalmazási technikáktól függően elérheti a 90 százalékot az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat közös fejlesztésű koronavírus-vakcinájának hatékonysága – írja az MTI brit sajtóértesülésekre hivatkozva.

Az egyetemi kutatócsoport hétfői beszámolója szerint a 24 ezer önkéntes bevonásával Nagy-Britanniában, Brazíliában és Dél-Afrikában elvégzett próbák azt mutatták, hogy azok közül, akik két, nagy dózisú hatóanyagot tartalmazó oltást kaptak, 30-an fertőződtek meg később az új típusú koronavírussal. Abban a próbacsoportban viszont, amelynek hatóanyag nélküli szert adtak be, 101 fertőződés történt. Ez a jelentés szerint 62 százalékos hatékonyságnak felel meg.

A kutatók ismertetése szerint azonban a hatékonyság 90 százalékra emelkedett abban a csoportban, amelynek tagjai először egy alacsonyabb, 50 százalékos hatóanyag-tartalmú, majd egy teljes dózisú vakcinát kaptak. Az oxfordi tudóscsoport számítási módszertana szerint a két alkalmazási módszer hatékonysági átlaga 70,4 százalék. A BBC rádió által hétfőn megszólaltatott szakértők hangsúlyozták, hogy még ez is jóval meghaladja a szezonális influenza elleni oltóanyagok hatékonyságát.

Az Oxfordi Egyetem beszámolója szerint a két teljes dózisú, illetve az alacsonyabb és magasabb dózisú oltási kombinációk eltérő hatékonyságára egyelőre nincs magyarázat, de az egyetemi szakértők is hangsúlyozták, hogy az eredmény mindenképpen rendkívül kedvező. A tájékoztatás kiemeli, hogy a beoltottak közül senkinél nem alakult ki súlyos koronavírus-betegség, senki nem szorult kórházi kezelésre és nem volt olyan súlyosságú mellékhatás sem, amely megkérdőjelezné a vakcina biztonságosságát.

Az egyetem ismertetése szerint az AstraZenecával közösen kifejlesztett, ChAdOx1 nCoV-19 elnevezésű vakcina a náthát okozó adenovírus legyengített változatát tartalmazza. A hatóanyag alapjául alkalmazott vírust genetikailag úgy módosították, hogy az emberi szervezetben se tudjon teljesen kifejlődni. A beszámoló szerint az ilyen típusú, évtizedek óta kutatott és széles körben használt oltóanyagok jelentős előnye, hogy stabilak, gyártásuk és szállításuk könnyű, és normál, 2-8 Celsius-fok közötti hűtőszekrény-hőmérsékleten tárolhatók.

Mindez azt jelenti, hogy a vakcina a már meglévő egészségügyi infrastruktúrán belül, például orvosi rendelőkben és gyógyszertárakban forgalmazható, és ez lehetővé teszi, hogy hatósági jóváhagyás esetén a most kidolgozott koronavírus-oltóanyag alkalmazása nagyon gyorsan megkezdődhet – áll az Oxfordi Egyetem hétfői tájékoztatásában. A beszámoló szerint az AstraZeneca máris 3 milliárd adag vakcina gyártására kötött nemzetközi szerződéseket.

Andrew Pollard, az oxfordi oltóanyag-fejlesztő csoport igazgatója a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában közölte: az eredmények azt mutatják, hogy a kidolgozott vakcina hatékony és sok emberéletet fog megmenteni. Pollard professzor megerősítette, hogy az egyik kombinált alkalmazási módszer 90 százalék körüli hatékonyságot eredményez.

Sarah Gilbert, az Oxfordi Egyetem oltóanyag-kutatási professzora úgy fogalmazott hétfői nyilatkozatában: az elért eredmények alapján közelebb került az az időpont, amikor véget lehet vetni a SARS-CoV-2 koronavírus okozta pusztításnak.

A Pfizer és a Moderna gyógyszeripari vállalatok a minap bejelentették, hogy az általuk kifejlesztett vakcinák hatékonysága eléri a 95 százalékot, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca oltóanyaga azonban sokkal olcsóbb – hozzávetőleg a hatodába kerül a másik két vakcina árának –, emellett könnyebb a tárolása és a szállítása is. (A Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett vakcinát -70 fokon kell szállítani, az ezzel kapcsolatban felmerülő logisztikai kihívásokról a g7.hu írt részletesen).

A brit kormány már 100 millió adagot megrendelt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca közös fejlesztésű oltóanyagából; ez 50 millió ember beoltására elegendő.

Forrás: MTI/g7.hu
Kelt: 2020-11-23

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók