Verseny nélkül is értékesíthetőek az egészségügyi eszközök
A veszélyhelyzet ideje alatt az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök verseny nélkül is eladhatók, illetve ingyen is tovább adhatók – írja a Napi.hu egy friss kormányrendelet nyomán.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet különbséget tesz az állam tulajdonában álló gyógyszerek, orvostechnikai eszközök, valamint egyéni védőeszközök verseny nélküli átadásánál, aszerint, hogy azok hova kerülnek. Amennyiben az egészségügyi szolgáltató körön belülre kerülnek, akkor az egészségügyért felelős miniszter dönt, míg ha ezen a körön kívülre jut az eszköz, akkor az Operatív Törzs vezetője az engedélyező – írja a Napi.hu.

Az állam tulajdonában álló egyéb orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítőszer, egyéni védőeszköz a koronavírus-világjárvány megelőzéséhez, terjedésének megakadályozásához szükséges mértékben, és az erre vonatkozó, indokolt, közfeladat ellátására vagy azzal szorosan összefüggő célból térítésmentesen is átruházhatók. Az engedélyezés itt is azonos az előbbivel.

A rendelet kitér arra is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi intézmény saját hatáskörben jogosult olyan kötelezettséget vállalni, amely szerződési értéke nem haladja meg az 5 millió forintot. Az egészségügyi intézmény az Országos Kórházi Főigazgatóság előzetes jóváhagyását követően jogosult olyan kötelezettséget vállalni, amelynek szerződési értéke 5 millió és 50 millió forint közé esik.

A Magyar Közlöny, a kérdéses kormányrendeletet tartalmazó száma az alábbi címen megtekinthető.

Forrás: napi.hu
Kelt: 2021-01-04

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással