Megjelent az új veszélyhelyzeti gyógyszerbehozatalról szóló rendelet
Megjelent a Magyar Közlönyben az a rendelet, amely a biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről szól.

A rendelet szerint:

A gyógyszerészeti államigazgatási szerv különös méltánylást érdemlő betegellátási érdekből, a koronavírus feltételezett vagy igazolt terjedésének megakadályozása érdekében az állami egészségügyi tartalék kezeléséért felelős szerv kérelmére engedélyezi

a) EGT-megállapodásban részes államban, b) Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában vagy c) legalább három – köztük legalább egy európai uniós vagy európai uniós tagjelölt – államban

a betegek számára hozzáférhetővé tett, illetve alkalmazásra engedélyezett gyógyszer behozatalát, a betegek számára történő hozzáférhetővé tételét, illetve alkalmazását,

(2) Az (1) bekezdés alapján abban esetben kerülhet sor az engedély kiadására, ha a gyógyszert legalább egymillió személynél már alkalmazták. Ezen feltétel teljesülését a külpolitikáért felelős miniszter állapítja meg.

(3) A gyógyszerészeti államigazgatási szerv az (1) és (2) bekezdés szerinti engedélyt az adott államban kiadott engedély alapulvételével vagy annak elismerése útján is kiadhatja.

(4) Az (1)–(3) bekezdés szerint kiadott engedély alapján behozott gyógyszer alkalmazásához a Kormány rendeletében további feltételeket állapíthat meg. A rendelet az AstraZeneca és a Szputnyik V mellett a Sinopharm engedélyezését is lehetővé teszi.

A kormány úgy döntött, hogy minden olyan vakcina, amivel több mint egymillió embert oltottak be, itthon is megkapja az ideiglenes veszélyhelyzeti engedélyt. Ettől persze még a Nemzeti Népegészségügyi Központ minden egyes oltóanyagot külön is ellenőrizni fog – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.

A rendelet 2021. január 29-én lép hatályba.

A rendelet a Magyar Közlöny alábbi számában olvasható.

Forrás: origo.hu
Kelt: 2021-01-31