A Richter kapta a 2020-as innovációs nagydíjat
Átadták a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és innovációs díjakat szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), a nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. kapta a Terrosa új bioszimiláris magyar gyógyszer megalkotásáért.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: a kihívásokra a megfelelő válasz a folyamatos innovációban, a patrióta gazdaságban rejlik. Az államtitkár kijelentette: bebizonyosodott, hogy a járvány miatti súlyos helyzetben fontos a stabil gazdasági háttér, a szuverén nemzeti politika, az összefogás és a „patrióta gazdaság”. A kormány a gazdaság védelmének, és újraindításának számtalan eszközével élt, az oltásoknak köszönhetően pedig Magyarország egy-másfél hónappal előrébb jár a nyitásban, mint a többi európai ország – mondta.

A Magyar Innovációs Nagydíjjal kapcsolatban Schanda Tamás felidézte, hogy azt a rendszerváltás után, 1991-ben a Magyar Innovációs Szövetség alapította, hogy elismerje azokat a társaságokat, amelyek a díjátadást megelőző évben jelentős innovációt valósítottak meg, és ezzel kiemelkedő üzleti hasznot értek el.

Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke köszöntőjében elmondta, a szövetség nagydíj pályázata az innovációkultúra terjesztésének egyik legjobb eszköze. Závodszky Péter, a pályázatot kiíró Magyar Innovációs Alapítvány elnöke rámutatott arra, hogy az innováció hozzájárul az ország versenyképességéhez, és jelezte, hogy Magyarország 5 helyet lépett előre a versenyképességi listán.

Az ITM 2020. évi Ipari Innovációs Díját az Additive Manufacturing Technologies Hungary Kft. kapta automatikus felületkezelő berendezés fejlesztéséért, gyártásáért 3D nyomtatott alkatrészekhez. A Nemzeti, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2020. évi Ipari Innovációs Díját a TEQBALL Kft. nyerte el a TEQ LITE, tömeggyártható Teqball asztalért. A Magyar Innovációs Szövetség 2020. évi Startup Innovációs Díját a Femmetex Hungary Kft. kapta a this is Redy intim női alsóneműért.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-07-09

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással