Egy héttel meghosszabbították az oltási akcióhetet
Nagyon sikeres volt az oltási akcióhét Magyarországon, ezért az a döntés született, hogy egy héttel meghosszabbítják – mondta az országos tisztifőorvos a kormány közösségi oldalára hétfőn feltöltött videójában.

Müller Cecília ismertette, hogy a múlt héten az oltópontokon 784 ezer védőoltást adtak be, 643 ezren a harmadik oltásukat is megkapták. Ez azért nagyon fontos – tette hozzá –, mert a koronavírus „egyre-másra mutálódik”, különböző variánsokat észleltek a világban, eddig a vírusnak már több mint kétszáz mutációját azonosították.

Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: a hétvégén a koronavírus újabb, dél-afrikai mutációja (omikron) uralta a sajtót, a közvéleményt. Hozzátette: folyamatosan figyelik e variáns jelenlétét is, a hétvégén a Nemzeti Népegészségügyi Központ öt napra visszamenőleg több mint 400 vizsgálatot végzett el, hogy azonosítsa ezt a variánst, de egyetlen mintában sem találták meg.

Müller Cecília szólt arról is: kifejezetten örül, hogy az oltási akcióhéten 96 ezren kérték az első oltásukat. Azt mondta, örül és köszöni, hogy ezek az emberek a szakemberekre hallgattak, mert „a megelőzés legfőbb eszköze változatlanul a védőoltás”.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-11-30

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással