Autizmussal élők és családjaik számára ajánlott fel ingyenes vitaminokat a Meditop
Több mint 400 autista személy és családjaik jutnak hozzá ingyen a Meditop Gyógyszeripari Kft. jótékony felajánlása nyomán körülbelül 650 doboz, mintegy 700 ezer forint értékű, magyar fejlesztésű vitaminkészítményhez – hangzott el Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) által szervezett keddi sajtótájékoztatón.

Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) elnöke az eseményen hangsúlyozta: az autizmusban érintett családok számára az egészség védelme kiemelkedően fontos, mivel ők az átlagnál kiszolgáltatottabbak a járványhelyzetben. Nagyon gyakoriak körükben az egyszülős családok, ezért különösen nagy krízist okozhat, ha az autista személy gondozója, jellemzően egyik szülője megbetegszik a koronavírusban, vagy a betegség következtében életét veszíti.

„Mivel ezekben a családokban általában az anyagi kiszolgáltatottság is jelentősebb, ezért kerestük azokat a lehetőségeket, amelyekkel hozzá tudunk járulni az autizmusban érintett családok, az autista személy és a szülőjének egészségének a megőrzéséhez” – tette hozzá Kővári Edit.

Az AOSZ-nak 100 tagszervezete van Magyarországon, ezeken keresztül jutnak el az adományok azokhoz a családokhoz, amelyek a legjobban rászorulnak erre. Szerdáig a tagszervezetek eljuttatják a családokhoz az utolsó vitaminkészítményeket is - tette hozzá Kővári Edit.

Az Autisták Országos Szövetségét szülők alapították 1988-ban Autisták Érdekvédelmi Egyesülete néven. Az azóta eltelt több mint harmincéves működése során az AOSZ meghatározó szereplője lett az autista emberek és családjaik érdekvédelmének. Mára országos ernyőszervezetté nőtte ki magát. Fő tevékenységei közé tartozik egyebek mellett a szülősegítés, az országos közösség építése és támogatása, valamint képzések megszervezése.

Forrás: MTI
Kelt: 2021-12-22

Kapcsolódó cikkek:
Januártól megszűnik a vény nélküli gyógyszerek online rendelésének lehetősége
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre
A magyar webáruházak toplistájára kerültek a gyógyszerek
Újra elérhető a meningococcus B elleni vakcina
Magyarországon is megjelent a nyugat-nílusi láz
Jelentős parlagfűpollen-terhelés várható az idén
Nyomozás indul a szennyezett vérnyomáscsökkentők miatt
Új épületet adtak át a Béres szolnoki gyárában
Százötvenmillió forintnyi hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon
Szaporodnak a webpatikák Magyarországon
Az egészséges életmód fontosságára figyelmeztet az Egy Csepp Világnap
Gyógyszerészeti napot tartanak a székesfehérvári patikamúzeumban