Önálló gasztroenterológiai klinikát adtak át Debrecenben
Önállóan működő gasztroenterológiai klinikát adtak át a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjában csütörtökön.

Szabó Zoltán, a klinikai központ elnöke az átadáskor azt mondta, az országban elsőként kialakított önálló gasztroenterológiai klinika megalapítását az utóbbi évtizedekben a belgyógyászattal mint egységes szakmával kapcsolatos szemléletváltozás, a gasztroenterológia (az emésztőrendszerrel, illetve betegségeivel foglalkozó tudományág), ezen belül a hepatológia (májdiagnosztika) jelentős fejlődése, valamint a megváltozott igények és elvárások indokolták. Így érhető el a legmagasabb szakmai színvonal és a folyamatos fejlődés - jelentette ki, megjegyezve, hogy az egyetemen a gasztroenterológia 2001-től húsz éven át a belgyógyászati klinika részeként, nem önálló tanszékként működött. Szabó Zoltán hozzátette: az önállósodást az is indokolta, hogy a klinikai központ az elmúlt években az ország egyik legnagyobb egészségügyi ellátórendszere lett.

Az elnök köszönetet mondott az átadáson részt vevő Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatónak, hogy szervezetével mindenben támogatta az önálló klinika létrehozását. Kossa György, az egyetemet működtető Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke jelezte: a klinikán kiemelt terület a betegellátásban a gasztroenterológia, de eddig nem tudott önálló szervezetként működni. A mostani folyamat is azt bizonyítja, hogy az új egyetemi modellben sokkal gyorsabban születnek meg döntések. Az önálló klinika infrastrukturális és humán hátterével a betegellátás mellett az oktatást és a kutatást is segíti, fűzte hozzá a kuratóriumi elnök. Szilvássy Zoltán, a DE rektora az önállósodás jelentőségét méltatva azt mondta, hogy a kiválóan működő kardiológiai klinika után így már a belgyógyászat másik nagy ága, a gasztroenterológia is önálló szervezetben működhet az egyetemen. Papp Mária professzor, a gasztroenterológiai klinika igazgatója kiemelte: az új klinika egész Hajdú-Bihar megye gasztroenterológiai fekvőbetegellátását kiszolgálja, szakmai profiljuk a felnőtt gasztroenterológia teljes spektrumát felöleli. A klinika feladata a tápcsatorna, a hasnyálmirigy és az epeutak, valamint a máj különféle megbetegedéseiben szenvedő betegek teljes körű ellátása, mondta. Hozzátette: klinikájuk az akut és krónikus májbetegségek ellátásában az ország legnagyobb betegforgalmú centruma és két európai referenciacentrum akkreditációjával rendelkezik.

A gasztroenterológiai klinika két helyszínen működik a nagyerdei campuson: a sürgősségi és gasztroenterológiai tömbben két szinten kapott helyet az 55 ágyas fekvőbetegosztály, ahol két új endoszkópos labort is kialakítottak. Az épület földszintjén működik a járóbetegrészleg két hepatológia szakrendelővel és a májelasztográfiás vizsgáló laborral. A járóbetegszárnyban alakították ki a gasztroenterológiai triázsambulanciát, amely a sürgősségi klinikáról, illetve sürgős beutalóval érkező betegek azonnali vagy rövid határidővel történő kivizsgálását és ellátását végzi - sorolta a professzor, megjegyezve, hogy két másik szakrendelésük továbbra is a belgyógyászati klinika B épületében működik. A tervek között szerepel a szakambulancia-hálózat bővítése más speciális gasztroenterológiai rendelésekkel, vázolta a klinikaigazgató.

Forrás: MTI
Kelt: 2022-02-03

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Újra lendületet kaphat a gyógyszerészi gondozás!
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással