Van olyan egészségügyi szakdolgozó, aki hatvanezer forinttal kevesebbet visz haza a béremelés után
Ha úgy tetszik, negatív növekményről beszélhetünk.

Noha július óta több pénzt visznek haza az egészségügyi szakdolgozók, a veszprémi kórház egyik dolgozójának posztja ennek pont az ellenkezőjéről tanúskodik – derül ki az RTL híradójából.

Mint bejegyzésében olvasható, jövedelme valóban bruttó 296 ezer forintról 377 ezer forintra nőtt, azonban a korábban neki járó illetménykiegészítést megvonják tőle. Emiatt ténylegesen 60 ezer forinttal kap kevesebbet. A szakdolgozói kamara szerint nem egyedi esetről van szó, több hasonlóról is van már információjuk.

„A kórház júliustól megszüntette a korábban neki járó illetménykiegészítést, emiatt augusztusban már 60 ezer forinttal kevesebbet kap a korábbihoz képest” – mondta el a csatorna megkeresésére Balogh Zoltán, a köztestület elnöke.

Hozzátette, hogy az illetménykiegészítésről az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) jóváhagyásával a kórházak maguk dönthetnek. Éppen ezért az illetékes tárcához fordulnak, hogy vizsgálják ki ezen eseteket. A csatorna kereste a Belügyminisztériumot, az Országos Kórházi Főigazgatóságot, valamint a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat is az üggyel kapcsolatban, de nem érkezett válasz.

Forrás: nepszava.hu
Kelt: 2023-08-03