Rendezett harmónia
Hivatásunk fejlesztésének realitásai

A gyógyszerészet fejlesztésének gondolata általában akkor kerül a szakma gondolkodásának fókuszába, amikor változik az ellátó struktúra, és nyílik a mozgástér. Ez történt például a rendszerváltás idején; a szakma ma is a huszadik század utolsó évtizedében megfogalmazott és folyamatosan fejlesztett gondolatok mentén dolgozik. Időközben szélesedtek és változtak a terápiás megoldások, nagyobb súlyt kapott a gyógyszerellátás, és lassan egy új, jól felkészült generáció is belép a szakmai porondra. Újra felmerült az igény az ellátó struktúra egyes elemei közötti rendezett harmónia megteremtésére, amelynek a gyógyszerészi hivatás fejlesztési programja is a szerves részét képezi. A lehetőségek felvázolására dr. Mikola Bálintot, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének elnökét és dr. Samu Antalt, a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottságának elnökét kértük meg.

Gyógyszertár:A hazai gyógyító-megelőző ellátásban való gyógyszerészi jelenlét nem mai keletű. Éppen ezért kezdjük talán egy rövid történelmi áttekintéssel!

Dr. Mikola Bálint: A gyógyszerészi szerepvállalásnak az egészségügyi ellátórendszeren belül történő formálása évtizedes megfontolások peremén körvonalazódik, ami a MOSZ megalakulásától a szervezet programját képezi. Értelemszerűen már a rendszerváltást követő új időszakban felvetődött a gyógyszerészi hivatás fejlesztésének lehetősége. Nemzetközi példákat tanulmányozva, feltárva a hazai gyógyszerészet korábbi tradicionális elemeit, fogalmazódtak meg az alapelvek.

A legszélesebb társadalmi rétegeket érintő betegségcsoportok, a krónikus terápiák és a morbiditási gyakoriság élvezték a prioritást. Így került sor – többek között – a metabolikus szindróma és geriátriai programjainkra. Hosszú idő telt el, amíg az orvostársadalommal közösen megfogalmaztuk az egyes szakterületeket érintő terápiás protokollokat.

Akadtak igen konstruktív és dinamikus időszakok, de előfordult motivációhiány, és volt a hivatást, illetve az egzisztencia fenntartását fókuszba helyező liberalizációs időszak is. Egyszóval történtek szárnyalások, és voltak mélypontok is. A gyógyszerészet tette a dolgát, stabil pozíciót építve fel az ellátórendszerben. Különböző okokból – gondolok itt a gyógyszeres terápia előtérbe kerülésére, a gyógyszerpaletta megtízszereződésére, valamint szakmai felkészültségünk magas színvonalára, – úgy gondolom, élvezzük az ellátórendszer és a társadalom megbecsülését.

Gy.: Mindezekkel párhuzamosan, illetve a gyógyszerészi szerepvállalás keretében hogyan alakult a gyógyszerészi gondozás helyzete?

Dr. Samu Antal: A magyarországi gyógyszerészi gondozási koncepció – a nemzetközi tendenciákat követve, de a hazai realitásokat is figyelembe véve – egy többéves, egymásra épülő folyamat eredménye. A megvalósítás során jól elkülönül egymástól az általános (minden gyógyszertárban végezhető) és a betegség-specifikus (kompetenciához, irányelvhez, megfelelő tárgyi és személyi feltételek teljesüléséhez kötött) gyógyszerészi gondozási gyakorlat. A program(ok) kialakítása során figyelembe vettük, hogy a gyógyszerészeknek a jövőt illetően – az egészségügyi ellátórendszer más tagjaival együttműködve – egyre inkább aktív szerepet kell vállalniuk az egyénre szabott, dokumentált és minőségbiztosított gyógyszeres terápia menedzsmentjében, valamint a népegészségügyi feladatok ellátásában.

Az első gyakorlati lépéseket a diabétesz-prevenció területén kezdtük meg, ezt követően a Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottsága égisze alatt teljesedett ki a programunk a metabolikus szindróma gyógyszerészi gondozásává. Az elmúlt évek során több területre (geriátria, várandósgondozás stb.) dolgoztunk ki gyógyszerész-szakmai irányelveket. Jelenleg az elkészült irányelvek aktualizálása, „frissítése”, illetve a gyakorlati megvalósításuk előkészítését célzó, úgynevezett pilot vizsgálatok folynak.

A továbblépéssel kapcsolatban azonban őszintén el kell mondanunk, hogy még hiányoznak azok a szakmai és anyagi ösztönzők, amelyek a betegek racionális gyógyszeres terápiájának kialakításában és felügyeletében a gyógyszerészek érdekeltségét biztosítanák. A jövőt illetően tehát meg kell teremteni azt a feltételrendszert, amely elősegíti, hogy a gyógyszertárak a farmakoterápia menedzselésében, a népegészségügyi programok és az egészségpolitikai célok megvalósításában érdekeltek legyenek, és aktívan részt vállaljanak.

Az egészségügy különböző szereplői részéről időnként megfogalmazódó aggodalmakra pedig a rövid válasz az, hogy a gyógyszerészi gondozás során a gyógyszerészek nem más szakmák feladatát akarják átvenni, hanem a betegek érdekében a segítségükre kívánnak lenni a farmakoterápia menedzselésében és a prevenciós stratégiákkal kapcsolatos információk átadásában.

Gy.: Úgy tűnik, mintha az utóbbi időben új lendületet kapott volna a gyógyszeres terápia patikai menedzsmentje, és azon belül is a gyógyszerészi gondozás. Minek köszönhető ez?

M. B.: Az új lendületet több tényező is motiválja. Az egészségügyi ellátórendszer minden szintje gondokkal küszködik. Hihetetlenül megnőtt a társadalmi elvárás az ellátás irányában. Ebben része van a diagnosztika fejlődésének, az egészségtudatos társadalmi magatartás alakulásának, a gyógyítási lehetőségek hihetetlen mértékű kiszélesedésének, de a jövedelmek növekedésének is. A világon minden egészségügyi ellátórendszer számára kihívást jelent a lehetőségek, az igények és a források biztosításának harmonizálása.

A jelenlegi egészségügyi kormányzat legalább két olyan pozíciót jelölt meg, amelyekben a gyógyszerészi kar részvétele szinte kötelező, és amelyek hivatásunk fejlesztésének is meghatározó sarokpontjai. Az egyik a betegségek megelőzésében való részvétel, a másik az ellátó kapacitások tevékenységének pontosítása, harmonizációjuk menedzselése.

A megelőzésben való szerepvállalásunkat alapvetően az egyedülállóan magas társadalmi jelenlét determinálja. A hazai gyógyszertárakban együttesen naponta 650 ezer kontaktust jegyeznek. Ez több mint az ország összes bevásárlóközpontjában naponta előforduló vásárlók száma. A képzett szakember és a páciens találkozása lehetőséget nyújt az egészség-tudatos magatartás formálására, az egészség megőrzésének segítésére, a betegségek megelőzésének ismertetésére, az öngyógyítás menedzselésére és a helyes gyógyszeres terápiák felügyeletére egyaránt.

Az ellátó kapacitások harmonizációját illetően úgy gondolom, hogy sok feladatot tudnánk átvállalni a rendkívüli módon leterhelt, erőforrások hiányával küszködő alapellátástól. Ma már szakmai közhelynek számít, hogy a háziorvos az ellátás során csaknem 80 százalékban gyógyszeres terápiát alkalmaz. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezeknek a terápiáknak a jelentős része ismeretében a gyógyszerészek felkészültsége kifogástalan. Felmérések tanúsítják, hogy ezeknek a társadalmi és költségvetési kiadásoknak hozzávetőleg a fele nem jár egészségnyereséggel, és legalább a tizede további, magasabb ellátási szint igénybevételét involválja.

A feladat tehát egyértelmű. Deklarálni kell a gyógyszertárak népegészségügyi jelentőségét, és támogatni ez irányú tevékenységüket. Megjegyzem, ez nem új a nap alatt, számos országban már evidenciának számít. Másfelől meg kell vizsgálni, hogy melyek azok a feladatok, amelyekben való aktív részvétellel tehermentesíteni tudjuk a háziorvost.

S. A.: Az elmúlt évek során a gyógyszertárak visszaintegrálódtak az egészségügy ellátórendszerébe, a továbbképzések során sok gyógyszerész szerzett megalapozott ismereteket a gyógyszerészi gondozás területén, és így megteremtődtek a feltételei annak (lásd 2006. évi XCVIII. tv. 3§ y pont a gyógyszerészi gondozásról), hogy a gyógyszerészek az orvosokkal és az egészségügy többi szereplőjével együttműködve vegyenek részt a gyógyszeres terápia menedzselésében, az egészséges életmód promóciójában és a betegek gyógyításában. A jövőt illetően fontosnak tartom, hogy a mind szakmai, mind kormányzati oldalról támogatást élvező úgynevezett praxisközösségekben a gyógyszerészeknek is szerepet kell biztosítani. A praxisközösségek által megfogalmazott feladatok közül a gyógyszerészek „egyénre szabottan” tudnak részt vállalni

  • a felnőtt lakosság egészségi állapotának felmérésében;
  • a prevencióban;
  • az életmód-tanácsadásban, edukációban;
  • az egészségfejlesztés közösségi színterein;
  • valamint a farmakoterápia menedzselése során a
    • a beteg egészség-státuszának felmérésében;
    • a gyógyszeres kezelés tervének elkészítésében;
    • a gyógyszeres terápia kiválasztásában, javaslatában, módosításában;
    • a beteg terápiára való reagálásának monitorozásában és kiértékelésében, a biztonság és a hatékonyság kritériumait is vizsgálva;
    • széles körű felmérés készítésében, amely meghatározza a gyógyszerelési problémákat, mellékhatásokat;
    • a nyújtott szolgáltatás dokumentálásában más egészségügyi ellátók részére;
    • a beteg szóbeli felvilágosításában, a terápia megértése és helyes használata érdekében;
    • a terápiahűség (adherencia) érdekében további információ(k) és szolgáltatások nyújtásában;
    • a farmakoterápiás szolgáltatás koordinálásában és integrálásában az egészségügyi team-en belül.

El tudok képzelni egy több praxis betegeiért felelős gyógyszerész kijelölését, akinek a fent vázoltak lehetnének a feladatai.

A nemzetközi tapasztalatok és ismeretek figyelembevételével – különösen a krónikus megbetegedési kategóriákban – a praxisban dolgozókkal szoros együttműködésben akár a vényírás jogosultsága is megvalósítható (az esetlegesen észlelt problémák esetén írásbeli javaslattétellel a kezelőorvosnak). A fentiek figyelembevételével a döntéshozók felé javaslatot tettünk vényírási joggal párosuló farmakoterápia menedzsment továbbképzés elindítására.

M. B.: A Samu doktor által említett vényírási jogosultság mellé még egy példát hoznék a gyógyszerészi kompetenciakör lehetséges bővítésére. Évek óta gond az influenzajárványt megelőzően a védőoltások széleskörű alkalmazása. A gyógyszertárak jelentősen tudnák javítani a lakosság átoltottságát, tehermentesítve ezzel a háziorvosokat, egyben csökkentve a vakcináció elmaradása okán jelentkező gyógyszerfelhasználást és a gyakran kialakuló szövődményeket.

Gy.: A fent említett feladatok kapcsán nyilván nem mindegyik patika számára áll rendelkezésre a megfelelő kapacitás.

S. A.: A választott szakmai tevékenység elvégzésére természetesen csak a megfelelő szakmai tudással és kompetenciával rendelkező gyógyszerészek, illetve az őket alkalmazó gyógyszertárak tudnak vállalkozni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a tárgyi és személyi feltételekről a személyi jogos gyógyszerésznek – a rendelkezésre álló forrásai figyelembevételével – kell gondoskodnia.

M. B.: Nem baj, ha nem minden gyógyszertár végzi ugyanazokat a tevékenységeket. Az igények és a lehetőségek határozzák meg a feladatokat és a jogosítványokat. Ez más lehet egy Budapesten, a Nagykörúton működő gyógyszertár, és más egy vidéki városban vagy faluhelyen található patika esetében. De lehet más egy fekvőbeteg-ellátó intézmény, egy szakrendelő vagy egy gyógyfürdő körzetében található, üdülőövezetben, kisgyermekes lakótelepen, vagy egy idősek lakta kertvárosban működő patika esetében is. Nyilvánvaló, hogy a speciális feladathoz kell igazítani a felkészültséget, és az azt biztosító képzési feltételrendszert (szakképesítés, licencvizsga).

Gy.: Hogyan segíthetik ezt a munkát a legmodernebb technológiák, például az elmúlt időszakban elindult Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)?

M. B.: Az EESZT igen sok lehetőséget hordoz magában. Amellett, hogy alaposan megkínlódtunk a bevezetésével, amikor az ellátórendszer minden pontján a napi rutin részeként fog működni, hallatlanul tudja majd segíteni az átláthatóságot, a harmóniát és a hatékonyságot.

S. A.: A kibővített, tehát az irányelvekre épülő, illetve az azt segítő EESZT rendszer bevezetése megteremtheti az ellátási adatok megfelelő szakmai tartalmú és egységes formátumú rögzítésének, kiértékelésének, kommunikációjának a feltételeit (adatvédelem, standardizáltság, beteg általi követhetőség stb.), valamint akár az adherenciát segítő gyógyszer-előjegyzési rendszert is biztosíthatja. A kiépülő rendszer jelentősen megkönnyítheti a praxisközösségben dolgozó szakemberek betegekkel kapcsolatos informáltságát és kommunikációját, valamint megteremtheti az alapjait a gyógyszerészi farmakoterápia-menedzsment megvalósítása széles körű elterjesztésének.


„Gyógyszerészi gondozás: a gyógyszerész által önként vállalt, felelősen végzett, dokumentált tevékenység, amelynek célja – az orvossal együttműködésben – a hatásos, biztonságos és költség-hatékony gyógyszeres terápia elősegítése, a beteg egészségtudatos életvitele kialakításának elősegítése, megfelelő gyógyszerhasználatának szakmai segítése, együttműködő készségének növelése, életminőségének javítása minőségileg kontrollált körülmények között.” (2006. évi XCVIII. tv. 3§ y pont)

Holisztikus szemléletű megközelítés esetén (a nemzetközi gyakorlat is ezt támasztja alá) a munka kiegészül a betegoktatás és az egészségtudatos életvitelre történő nevelés feladataival.

MOSZ
2018-08-29