„Lényegében ugyanazzal a kapacitással és támogatással számolhatunk, mint az előző években”
Dr. Noszál Béla a hazai gyógyszerészképzés helyzetéről – 2. rész

Interjúalanyommal, aki a Magyar Rektori Konferencia Orvos és Egészségügyi Bizottságának társelnöke, valamint a Gyógyszerészi Albizottság elnöke, előző alkalommal (Gyógyszertár, 2017. szeptember, 14–15. oldal) a gyógyszerészet megváltozott szakmai környezetéről és a képzőhelyekre felvett hallgatók számának alakulásáról beszélgettünk. Innen folytatjuk. Dr. Noszál Bélával ez alkalommal a felvételi vizsga hiányából adódó lemorzsolódást és a humánerőforrás térben egyenlőtlen eloszlását is szóba hoztuk.

Gyógyszertár: Milyen emberanyagot kapnak: felkészült, lelkes, ambiciózus fiatalok kerülnek be az egyetemre, akik gyógyszerészek szeretnének lenni, vagy olyanok, akiket nem vettek fel az orvosira?

N. B.: Akik ide jönnek, azoknak a túlnyomó hányada gyógyszerész akar lenni, olyan szakember, aki a fent már említett területek valamelyikén szeretne majd elhelyezkedni. A felvett emberanyag minőségét leginkább a bejutáshoz szükséges pontszám mutatja, amely sok-sok más szakkal összehasonlítva igen magas, az államilag támogatott kategóriában 400 pont körüli. Mindemellett az orvosi, fogorvosi szakokhoz szükséges bejutási pontszámot ma sem éri el, de a különbség nem drasztikus, és – ellentétben a néhány évtizeddel előtti állapotokkal – alig van olyan hallgató, aki azért jön gyógyszerésznek, mert „ráfanyalodott”.

Gy.: A képzés időszakában történt lemorzsolódás mértékének, arányának van-e bármiféle jelentősége?

N. B.: Az igényes egyetemi képzésekben mindig volt lemorzsolódás. Az is törvényszerű, hogy napjainkban ez magasabb, mint amikor még létezett felvételi vizsga. Jelenleg a végzős középiskolás az eredményei alapján elér egy pontszámot, amelynek alapján vagy bejut, vagy nem. Ma a színvonalas egyetemek mind küzdenek azért, hogy bevezethessenek felvételi, de legalábbis valamilyen alkalmassági vizsgát. A mostani rendszer a legjobb középiskolákat sújtja, amelyek, ha meg akarják tartani magas színvonalukat, a diákjaiknak nemcsak jeles, hanem jó, közepes és elégséges érdemjegyeket is fognak adni. Ha valaki ott sokat tud, de nem a maximumot, akkor jelesnél gyengébb osztályzatokat is fog kapni, így az egyetemre hozott pontszámai alacsonyabbak lesznek, mint egy gyengébb gimnáziumból kikerülő színjeles tanulónak, holott előbbi lehet, hogy jóval többet tud, és jobb képességekkel rendelkezik.

Ebből az következik, hogy a felsőoktatásba ma meglehetősen heterogén tudású hallgatói anyag jut be, és az egyetemre való alkalmasság egy elhúzódó, féléves-egyéves folyamat során dől el. Viszonylagos szerencse, hogy a lemorzsolódások legnagyobb hányada az első évben történik. A gyereknek, a szülőnek és az intézménynek is jobb, ha az előbb-utóbb szükségszerű kihullás minél hamarabb következik be. Ha időben kiderül ez a sajnálatos tény, a diák viszonylag korán választhat a képességeinek jobban megfelelő pályát, és sem a család, sem az egyetem nem kényszerül végigcsinálni egy hosszabb, kudarccal végződő folyamatot.

Gy.: Említette, hogy jelenleg nincs gyógyszerész-munkanélküliség, sőt, amennyire tudom, inkább munkaerő-hiányról beszélhetünk, elsősorban a kistelepüléseken. Ennek ismeretében felmerül a kérdés: az egyetemek valóban képeznek annyi gyógyszerészt, amennyire szükség van, vagy akármennyit is képeznének, a frissen végzettek akkor sem mennének el a kis falvakba dolgozni?

N. B.: Ez nemcsak a gyógyszerészetnek, hanem a tanári, az orvosi és más diplomás pályáknak is egy szociális vetülete. Valóban, a kistelepüléseken működő patikákba nehezebb gyógyszerészt találni, ami a helyi gazdasági-társadalmi helyzet következménye. Budapesten minden évben körülbelül 120-140 gyógyszerész végez, Szegeden ennél 20-40-nel kevesebb, annál ismét 10-20-szal kevesebb Debrecenben, és megint kevesebb Pécsett. Az évi output 350-400 fő között van.

Hozzátehetjük, hogy az említetteken kívül Marosvásárhelyen is folyik magyar nyelvű gyógyszerészképzés, ahonnan minden évben jelentkeznek hozzánk néhányan diploma-honosításra és munkára. Ez jó a magyarországi gyógyszerellátásnak, viszont veszteség nemzetpolitikailag, a külhoni magyar értelmiség szülőföldön tartása szempontjából. Itt említem meg, hogy a közelmúltban létrehoztunk egy rendszert, amelynek révén az erdélyi kollégák néhány hét vagy hónap időtartamra a budapesti karra tudnak jönni dolgozni, a marosvásárhelyinél sokkal jobb körülmények közé, és az így elért eredményeik nagyban növelik szakmai-tudományos versenyképességüket a nem éppen hátszélben folyó otthoni munkájukban.

Gy.: Az oktatásnak van egy államilag támogatott és egy fizetős része. Az előbbi kapacitása változott-e az elmúlt években? Korábban lehetett olyan híreket hallani, hogy az állam egyre kisebb mértékben kíván részt venni a felsőoktatás finanszírozásában.

N. B.: Szerencsére ez nem vált domináns tendenciává. Lényegében ugyanazzal a kapacitással és támogatással számolhatunk, mint az előző években. A fizetős képzés erősebben képzőhely-függő: a Semmelweis Egyetem messze a legdrágább, amiből az is következik, hogy Budapesten nincs sok fizetős magyar hallgató. A vidéki képzőhelyek olcsóbbak, így ott magasabb, de ott sem óriási a fizetős hallgatók száma. Nálunk inkább az idegen nyelvű képzés az, ami többletbevételt hoz.

Gy.: Vagyis összességében az elmúlt években nehezebbé vált a bejutás a gyógyszerészképző helyekre vagy sem?

N. B.: A kapacitás nem csökkent, nagyjából ugyanannyi, amennyi 5-8 évvel ezelőtt is volt. A felvételi pontszámokban egyfajta libikókahatás érvényesül. Ez azt jelenti, hogy ha az egyik évben magas volt a pontszám, akkor a következő évre a pályázók egy kicsit elriadnak, kevesebben jelentkeznek, ami azt eredményezi, hogy alacsonyabb pontszámmal is be lehet jutni. A rá következő évben megint változik a helyzet: az előző év alacsony pontszámát látva többen is felbátorodnak és jelentkeznek, ami ismét egy magasabb felvételi ponthatárt eredményez. Ez évről évre így változik, nem óriási mértékben, de van egy ilyen effektus.

Gy.: Akik létszámfelettiként kiszorulnak az államilag támogatott képzésből, jellemző, hogy az önköltséges formát választják?

N. B.: A fizetős rendszer nagyon komoly anyagi terhet ró a családokra. Az összege nem titok, Budapesten 800 ezer forint egy félévre. Vannak, akik ezt tudják vállalni, és vannak, akik nem. A költségtérítéses hallgatók száma Budapesten a mögöttünk lévő félévben 28 volt (a magyar diákok összlétszáma 624 fő). „Költségtérítésessé” nem feltétlenül alacsonyabb felvételi pontszáma vagy az állami finanszírozottság elvesztését eredményező gyenge tanulmányi eredménye okán válik egy hallgató. Olyan fizetős tanítványaink is vannak, akik már rendelkeznek egy másik diplomával, de a gyógyszerészit is meg akarják szerezni. Állami finanszírozás maximum 12 féléven át kapható, amit az első diploma megszerzésekor a hallgató már elhasznált. Jelenleg itt, Budapesten tanári, közgazdászi, vegyészmérnöki, sőt, építészmérnöki diplomával rendelkező hallgatónk is van. Utóbbi majd biztosan kiválóan meg tud építeni egy patikát, és ez nem feltétlenül vicc.

Tóth Tamás

(folytatjuk)

MOSZ
2017-10-20