A tápszerek jelentősége daganatos megbetegedésekben

A súlyosabb betegségek (például daganatos kórképek) kialakulása esetén vagy műtét utáni lábadozás alatt rendkívül fontos, hogy a páciens egészségi állapota javuljon, vagy legalábbis ne romoljon. A kezeléseken kívül a beteg megfelelő tápláltsági állapota is a gyógyulási folyamat szerves részét képezi, amelyhez a gyógytápszerek is hozzájárulhatnak.

Magyarországon sajnos még mindig növekvő tendenciát mutat a rosszindulatú daganatos megbetegedések száma. A szűrővizsgálatok és a prevenció ugyan egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, a betegek ennek ellenére gyakran mégis túl későn fordulnak orvoshoz. A szakszerű orvosi beavatkozásokon (műtét, sugárterápia, kemoterápia) kívül a daganatos betegek kezelésében a gyógyszerészeknek is fontos szerep jut.

Mit tehet a gyógyszerész?

A diagnózis felállítását követően a betegek egyszerre rengeteg információval szembesülnek (a kezelésekről, a túlélési esélyekről, magáról a betegségről), amelyek valódi félelmet keltenek a páciensekben és a hozzátartozóikban is. A terápiával kapcsolatos teendők mellett rendszerint kevesebb idő jut a megfelelő táplálkozás hangsúlyozására, pedig a tápláltság és az állapotnak megfelelő étkezés a gyógyulás szempontjából igen fontos tényező.

A gyógyszerész feladata is, hogy tájékoztassa a beteget, illetve hozzátartozóit a daganatos megbetegedések kezelésének kiegészítő lehetőségeiről, köztük például a tápszerek megfelelő alkalmazásáról. A beteg gyakran bizalmasabb kapcsolatot ápol saját gyógyszerészével, így tőle könnyebben fogadja el a témában érkező tanácsokat. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a betegek diétája többnyire személyre szabott, amelyet első körben dietetikus vagy szakorvos határoz meg.

A gyógytápszerekről

A betegek általában keveset tudnak a speciális, felnőttek számára készülő tápszerekről, pedig ezek a készítmények egyszerűen hozzáférhetők a gyógyszertárakban. A különböző ízekben kapható, kisdobozos táplálékkiegészítő-szerekből már napi egy-egy adag is képes pótolni egy normál főétkezés teljes tápanyagtartalmát.

Daganatos betegségekben gyakori probléma az étvágytalanság. Ilyen esetekben akár két-három adag is fogyasztható gyógytápszerből, hiszen ez is biztosíthatja a beteg szervezet tápanyagigényét. Rendkívüli előnye, hogy ránézésre nem ételhez hasonlít, így a beteg is elfogadóbb, és szívesebben fogyasztja, miközben mindent bevisz a szervezetébe, amire szüksége van. A megváltozott ízérzékelés, szaglás szintén étvágycsökkenéshez vezethet. A tápszerek ízválasztéka igazán széles, ezért mindenki megtalálhatja közöttük a számára megfelelőt.

Miért hasznos a tápszerek alkalmazása?

Klinikai kutatások bizonyítják a gyógytápszerek pozitív hatását:

  • javítják az általános erőnlétet;
  • anélkül növelik a tápanyagbevitelt, hogy csökkentenék a normál ételek fogyasztását;
  • megállítják a fogyást;
  • elviselhetőbbé teszik a kezeléseket, ezáltal elősegítik a terápia betartását;
  • csökkentik a műtét utáni komplikációkat;
  • hozzájárulnak a daganatellenes kezelés sikeréhez, és elősegítik a gyógyulást.

A tápszerek alkalmazása szigorú előírások mentén zajlik. E termékek az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet vizsgálatai alapján kerülhetnek a gyógyszertárakba, ezáltal pedig a betegekhez. Így elkerülhető, hogy nem biztonságos, illetve egészségkárosodást okozó készítményekhez jussanak a páciensek.

A gyógyszerész tapasztalatai

Dr. Mélypatakiné dr. Áfra Júlia szakgyógyszerészt kérdeztük a témáról: „Többféle felnőtt-tápszer létezik, különböző márkák, azon belül is különböző összetételek, formák (például folyékony, por formájú) és többféle íz. A tápszerek általában daganatos betegségek esetén előnyösek, de találkoztam már dialízises és Crohn-betegek esetében is speciális tápszerek alkalmazásával.

Általánosságban elmondható, hogy célunk velük a beteg számára elegendő tápanyag (főleg fehérje) és energia biztosítása akkor, amikor erre a szervezetnek különösen szüksége van. Ilyen eset a daganatos betegségeknél például a hirtelen fogyás, amely gyakran a betegség első jelei között jelenik meg, a legyengült szervezet, az étvágycsökkenés, a kezelések okozta fokozott energiaszükséglet, a műtét utáni lábadozási időszak, vagy például egyes daganattípusok esetében a nyelési nehézségek. 

„A gyógyszerész feladata is, hogy tájékoztassa a beteget, illetve hozzátartozóit a daganatos megbetegedések kezelésének kiegészítő lehetőségeiről, köztük például a tápszerek megfelelő alkalmazásáról.”

Mivel a megfelelő tápszer kiválasztása mindig egyénileg, az adott betegség és az adott beteg állapota alapján történik, figyelembe véve a tüneteit, a kezelési módokat, az egyéb, általa szedett gyógyszereket és sok más tényezőt,  a tápszereket rendszerint a kezelő szakorvos választja ki. Számos tápszer nem vényköteles, viszont bizonyos betegségek esetén tb-támogatás jár rájuk, így ez a másik indok, hogy általában miért a szakorvos javasolja az alkalmazásukat. Mi természetesen tudunk róluk felvilágosítást adni, ajánlani is tudunk, de az egyéni paraméterek alapján a szakorvosok döntik el, hogy melyik tápszer a legmegfelelőbb a beteg számára.

Használatuk tehát bizonyos betegségekben elengedhetetlen. A megfelelő energiaszükséglet biztosításával javíthatók a betegek életkörülményei. A páciensek felerősödnek tőle, gyorsabb a gyógyulás, és mivel nincsenek annyira legyengülve, jobban viselik a kezeléseket, így a tápszerek a daganatellenes kezelések jó kiegészítőjeként működnek.”

Gorzsás Anita,
WEBBeteg


Források:

https://www.webbeteg.hu/cikkek/daganat/11913/taplalkozasi-tanacsok-rakbetegeknek
https://www.magyosz.org/hu/oldal/amit-a-tapszerekrol-tudni-kell
https://daganatdieta.hu/taplalasterapia-a-rakgyogyitasban/specialis-tapszerek/
https://pharmaonline.hu/gyogyszereszi_gondozas
/cikk/kiut_az_etrend_kiegeszitok_es_tapszerek_utvesztojebol
MOSZ
2018-04-24