47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Még mindig emelkedik az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma Romániában: az elmúlt héten számuk megközelítette a 135 ezret, ami 4,4 százalékkal magasabb az előző hetinél, és több mint 50 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatot.

A román tisztiorvosi szolgálat csütörtökön közzétett összesítése szerint a hetedik héten a valószínűsíthető influenzás megbetegedések száma elérte az 1358-at, míg a tavalyi azonos időszakában ezek száma 97 volt. A laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt influenzás esetek száma ebben a szezonban 781 volt Romániában, ezek kétharmadában a B típusú vírust mutatták ki.

Az influenzás betegek közül már 47-en vesztették életüket a mostani szezonban Romániában: egyikük sem kapott influenza elleni védőoltást, és többségük más, krónikus betegségekben is szenvedett, így az influenzás fertőzés végzetessé vált számukra. Az áldozatok közül 25-öt A, 22-t pedig a B típusú vírus fertőzött meg. Tavaly ilyenkor 25 halottja volt az influenzának. A ragályos betegség leginkább Bukarestben, Konstanca, Iasi és Olt megyében terjed, és közepes intenzitású Bihar és Arges megyében. Múlt hét végéig a veszélyeztetett korúak közül csaknem 952 ezren kapták meg a szezonális influenza elleni ingyenes védőoltást Romániában.

A betegség terjedése ellenére az influenzás megbetegedési mutatók országos szinten nem haladták meg a járványküszöböt, így a román egészségügyi hatóságok hivatalosan nem jelentették be az influenzajárványt. A lokális gócpontokban azonban meghozták az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket, ezért a legtöbb kórházban és más ápolási intézményben látogatási tilalom van érvényben. Sorina Pintea egészségügyi miniszter szerint az influenzás megbetegedések száma a várt szinten tetőzött Romániában, és a következő hetekben csökkenő tendenciára lehet számítani.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-02-23

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók
Couldn't execute SQL_ADD_STAT