7 millió brit idős szed legalább hétféle gyógyszert párhuzamosan
Az idős emberek problémáival foglalkozó Age UK felmérése szerint a brit időskorúak jelentős része szed olyan gyógyszereket, amelyek együttes alkalmazása egészségkárosodást okozhat – írja a brit The Guardian.

Körülbelül hétmillió brit idős ember szed rendszeresen hétnél is több gyógyszert, amelyek interakciói akár életveszélyt is okozhatnak, illetve súlyos mellékhatásokkal járthatnak – írja a The Guardian az Age UK jelentése alapján. A jelentés megállapításai szerint a brit egészségügyben minden ötödik idős embernek kiadott recept tévesen vagy feleslegesen felírt gyógyszereket tartalmaz. Különösen súlyos az idősek otthonában élők helyzete, akik átlagosan legalább nyolc gyógyszert szednek.

A jelentés szerint a gyógyszerinterakciók miatt a több gyógyszer szedése nem mindig jelent egészségnyereséget, sőt, ennek fordítottja is előfordulhat. Többféle gyógyszer együttes szedése jelentősen növeli annak kockázatát, hogy az idősek rosszullét vagy esések miatt kórházba kerülnek. Ennek kockázata 65 év felett a negyedik gyógyszer után minden egyes újabb gyógyszer szedésével 14 százalékkal nő – állapította meg a jelentés. A gyógyszerekre adott kedvezőtlen reakciók az előre nem tervezett kórházi felvételek 6 százalékát magyarázzák, míg ezek 2 százaléka halállal végződik.

A több készítmény együttes szedése esetén fellépő jellemző mellékhatások között említi a cikk a szédülést, a hányingert, a súlyvesztést, az izomgyengeséget és az önkívületi állapotot. Éppen ezért a több gyógyszert együttesen szedő idős emberek gyógyszeres terápiáját és az abban rejlő esetleges konfliktusokat rendszeresen felül kellene vizsgálni – érvel a cikk. Ahogy Caroline Abrahams, az Age UK igazgatója a lapnak fogalmazott:

„Ezért rendkívül fontos az, hogy egy orvos, jellemzően az illető háziorvosa, jó rálátással rendelkezzen a páciens összes gyógyszerére, és időről időre újraértékelje, hogy még mindig ezek-e a legjobbak az egészségének, nem csak saját magukban, hanem az összes többi szedett gyógyszerrel együtt is.”

A The Guardian teljes cikke ezen a címen olvasható.

Forrás: The Guardian
Kelt: 2019-08-22

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók