A cukorbetegség megduplázza a Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázatát
A cukorbetegségben szenvedőknél legalább kétszer nagyobb az új típusú koronavírus okozta Covid-19-cel összefüggő halálozás kockázata egy friss tanulmány szerint.

A Lancet brit orvosi szaklap csütörtökön közölte a kutatás eredményét, mely szerint „nyilvánvalóvá vált, hogy közegészségügyi vészhelyzet alatt a diabéteszes emberek sebezhetőbbek, legalább kétszeres eséllyel alakul ki náluk súlyos betegség vagy haláloznak el”, miután megfertőződtek az új típusú koronavírussal – idézte a brit folyóirat cikkét az MTI.

„Azok az emberek, akik cukorbetegek, de nem, vagy nem megfelelően kezelik a diabéteszüket, vagy más betegségeik is vannak, különösen veszélyeztetettek” – állapították meg többek között Ausztrália, Kína, a Dél-Afrikai Köztársaság és az Egyesült államok tudósai és orvosai.

A Johns Hopkins Egyetem globális adatösszesítése alapján majdnem 1,3 millió ember halt meg a SARS CoV-2 okozta Covid-19 következtében. A hivatalos adatok alapján több mint 52 millióan kapták el a vírust, noha az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) októberben azt közölte, a valós szám akár 700 millió fölött is lehet.

A diabéteszes felnőttek száma a világon 2019-ben a becslések alapján 463 millió volt. Tavaly mintegy 4,2 millióan haltak meg a cukorbetegség vagy szövődményei következtében a tanulmány készítői, köztük a hongkongi Kínai Egyetem és az Imperial College London tudósai szerint.

A teljes tanulmány az alábbi címen olvasható.

Forrás: MTI
Kelt: 2020-11-16

Kapcsolódó cikkek:
Összefüggés lehet a demencia és a prosztatarák egyik terápiája között
Új kutatás: most akkor mégsem jó, ha probiotikumot szedünk?
Tizenöt új innovatív gyógyszert fogadtak be
Az antibiotikum tartós szedése a bélrák előfutárának tekintett sejtszaporulatot idézhet
Kutatás: az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen
A térbeli tájékozódásért felelős agysejteket vizsgálta két magyar kutató
A kálciumcsatorna-blokkolók fokozhatják a hasnyálmirigyrák kockázatát
Kísérlet indul az 1-es típusú diabétesz csecsemőkori megelőzésére
A rákos áttétek terjedését meggátló hatóanyagot azonosítottak
A nátha lehetséges gyógymódját találták meg brit kutatók
HECRIN: Erősíteni kell az egyetemi kutatóhelyek szerepét az innovatív kutatásokban
Növekedésre számít a Boehringer Ingelheim a magyar piacon
Több mint egymilliárdot nyert el kutatás-fejlesztésre a Solvo konzorciuma
Egy kutatás szerint a gyakran felírt gyógyszerek egy része depressziót okozhat
Összefüggést találtak a magas vérnyomás és az időskori demencia között
Őssejtterápia javíthatja a szklerózis multiplexben szenvedő páciensek állapotát
Nemcsak az antibiotikumok rombolják a bélflórát egy új kutatás szerint
Női termékenységre ható gyógyszer tulajdonjogát vette meg a Richter
Az alternatív terápiák ronthatják a rákos betegek túlélési esélyeit
A naptej használata 40 százalékkal csökkenti a melanoma kockázatát
Koponyasérültek diagnosztikájához szükséges új eszköz kifejlesztésében vesznek részt mag
Génmódosított rizzsel léphetnek fel a HIV-fertőzés ellen
Az epesav okozta betegségek gyógyításáról publikáltak magyar kutatók
Kiemelt támogatást kaphat a Richter skizofrénia elleni gyógyszere
Az e-cigaretta károsíthatja az immunrendszert
Friss kutatás: Már kis mennyiségű alkohol is káros az egészségre
Létező gyógyszerek kombinációja vezethet el a rák hatékonyabb gyógyításához
Új kezelés hosszabbíthatja meg az előrehaladott mellrákban szenvedők életét
Szakértő: Szinte naponta jönnek ki új gyógyszerek a pikkelysömör enyhítésére
A véralvadásgátlókat kiváltó oltással kísérleteznek japán kutatók