Az életkor előrehaladtával a szervezetben elöregedő sejtek eltávolítása lelassul, az immunrendszer működése kevésbé hatékony. Lassabbá válik a sejtosztódás, ami a sejteken túl a szövetek és a szervek öregedéséhez vezet. Vannak azonban olyan vegyületek, amik segíthetnek az elhalt sejtek eltávolításában, ezzel a sejtöregedés – és az elöregedett sejtek felhalmozódásának – káros hatásai is csökkenthetők. A New Atlas számolt be róla, hogy mesterséges intelligencia és gépi tanulási algoritmusok segítségével 3 ilyen vegyületet is azonosítottak.
A szenolitikumok (szelektíven az öregedő sejtek kiválasztásáért felelős anyagok) felveszik a kesztyűt az öregedéssel, cserébe mérgezőek lehetnek az egészséges sejtek számára. A skóciai Edinburgh-i Egyetem kutatói először adatbázist építettek, ami 2523 vegyület leírását és tulajdonságait tartalmazta, ezek korábban elkészült tanulmányokban szerepelnek vagy az FDA által jóváhagyott és klinikai kísérletekben már bizonyított szenolitikus anyagok. Ez alapján a szenolitikumok jellemző tulajdonságait meghatározták, majd a betanított algoritmus egy többezer tételes adatbázist szűrt át.
Először 21 olyan vegyületet azonosított, ami megfelelhet a feltételeknek. Ezek közül viszont csak a ginkgetin, a periplocin és az oleandrin felelt meg a kutatók által támasztott további elvárásoknak is a tesztelés során. A hagyományos növényi gyógyszerekben megtalálható anyagok alkalmazása egyelőre veszélytelennek, ugyanakkor hatékonynak tűnik. Mind közül az oleandrin mutatta a legnagyobb hatékonyságot: szívbetegségek kezelésében a digoxintartalmú gyógyszerekhez hasonló hatással bír, de rák- és HIV-ellenes, továbbá antioxidáns tulajdonságai is vannak, írja a lap.