A nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat – ez derül ki a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosításokból.
A törvénymódosítókban kitértek arra is, hogy a jövő év második feléig a társasági formában működő szakrendelőknek át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé, ellenkező esetben megszűnik a közfinanszírozásuk. Lapzártánk idején szavaztak az Országgyűlésben a képviselők a változásokról, melybe az utolsó pillanatban kerültek bele az egészségügyet érintő jelentős módosítások. Így azokat az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága meg sem vitathatta, azaz ezen politikai döntések szakmai kontrollja ezúttal is elmaradt.
Jövő év novembertől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat.
Azoknak a magánszolgáltatóknak, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban, hacsak nem kapnak ellátási érdekből átmenti mentességet, jövő november végéig megszűnik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk. Jelenleg a CT- és MR-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek, ezek vagy a teljes szolgáltatást, vagy a kórházakban közreműködőként biztosítják a betegek ellátását.
Az utóbbiakkal kapcsolatos szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek fel kell mondaniuk, újakat pedig nem köthetnek. Az érintett szolgáltatók a megszüntetett szerződésekért kártalanításban részesülnek. Ez utóbbi összegét később a területért felelős miniszter rendeleteben határozza meg. A jogszabály szerint az ellátásból távozó szolgáltatók felajánlhatják gépeiket megvételre az államnak.
Míg a szakrendelők és a CT-, valamint MR-szolgáltatások terén az egységes állami szolgáltatásokra, azaz a központosításra törekszik a kormány, a törvény más részében a kórházi gyógyszertárak kiszervezése a cél.
Az állam ugyanis közbeszerzési eljárás keretében megpályáztatja a mintegy 107 kórházi patika működtetését. Az indoklás szerint a jogalkotó célja az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása.
A jövő évi költségvetési törvényben írják elő azt is, hogy a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrendkiegészítők és vitaminok csak a patikákban lesznek elérhetők.