Egyre több a gyógyszerbiztonságra hivatkozó adminisztratív és technikai feladat, ami mind elveszi az időt a betegtől. A személyes közreműködés, vagy annak automatizálása jelentős ráfordításokat igényel, miközben a rentabilitás még csak nem is stagnál, hanem csökken. Szakmai programjaink a sok átszervezésben megfeneklettek, a hosszasan kimunkált terápiás protokolljaink és azok működtetését segítő technikák elavultak, lejártak.
Miközben a működési forrást kizárólag az árréstömeg biztosítja, komplett szabadáras készítménycsoportok kerültek ki a patikákból az élelmiszer és drogéria területekre, a támogatott gyógyszerkészítmények árrése viszont tíz év alatt megfeleződött. Az érdemi árrés valorizáció lassan 20 éve várat magára.
Talán emlékszünk még arra a több nemzeti egészségfejlesztési programban megfogalmazott alaptételre, hogy az ellátó rendszer legfontosabb pillére a definitív alapellátás. Itt kerül kialakításra a páciens egészség térképe, itt állapítják meg a diagnózist és itt rögzítik a terápiát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a háziorvos még ma is több mint 60%-ban gyógyszeres terápiával gyógyít. Ezt a terápiát a gyógyszerésznek kellene figyelemmel kísérnie ahhoz, hogy esély legyen az egészségnyereségre, a beteg gyógyuljon, és ne kerüljön az ellátó rendszer magasabb szintjeire. „Egy nemrégiben közzétett felmérés eredményei szerint ma egy vizsgálat alatt az orvos átlagosan 18 másodperc után szakítja félbe a betegét, akinek tehát összesen ennyi ideje van egybefüggően elmondani a panaszait és feltenni a kérdéseit. (Dr. Lénárd Rita interjú, www.hazipatika.com)”
Napjainkban a teljes egészségügyi ellátó rendszer átalakulásának vagyunk a tanúi. A döntéshozó a fekvő és a járóbeteg-ellátás területén alapvető változásokat kezdeményezett. Most kerül sor az alapellátás megreformálására, és ez számunkra meghatározó fontosságú. Meggyőződésem, hogy a gyógyszerészet ma nincs a helyén ebben a rendszerben.
Az alapellátás szintjén a legmagasabb páciens kontakt a patikákban van jelen. Egészségtudományi egyetem végzett diplomásként mi az egészséget fenntartó, megelőzést segítő kiegészítő, és az orvos által rendelt gyógyszeres terápiákban tudunk tanácsot adni. Figyelemmel kísérve a pácienst, talán nem kellene évi 345 tonna gyógyszert és ezzel több százmilliárdos értéket a szemétbe dobni. A háziorvos – gyógyszerész – páciens együttműködés lehetővé teszi a definitív gyógyítást, tehermentesítve ezzel az ellátás magasabb, és amúgy túlterhelt szintjeit. Meggyőződésem, hogy ezen a lépcsőn elindulva és azt folyamatosan fejlesztve a megelőzést szolgáló szűrővizsgálatok, a vakcináció, a vényaktiválás irányában megtartjuk a beteg bizalmát, egészségnyereséget és gazdasági eredményt tudunk elérni. Ezen az úton szerezhető vissza az ellátó rendszer és a társadalom megbecsülése, ez az út vezet a szakma és a hivatás fejlesztéséhez. Ez az út vezet a gazdasági stabilizációhoz.
Úgy gondolom, nem megfelelő a gyógyszerész társadalom érdekérvényesítő gyakorlata. Az ellátó rendszer teljes átszervezésből most kimaradni hosszú évekre képes mélyponton tartani a gyógyszerészet és a patikák helyzetét. A haladás, változásokkal is jár. Új, lendületes csapatra van szükség. A gyógyszerészi kar teljes körének véleményére, javaslataira, közreműködésére van most szükség ahhoz, hogy a változásoknak ne elszenvedői, hanem proaktív közreműködői legyünk az információtechnológia felhasználásával, a küszöbön pedig már a mesterséges intelligencia.
A kötelező tagságú hivatásrendi köztestületünk, a Magyar Gyógyszerészi Kamara idén első területi választásán 1.042 jogosult gyógyszerész közül 27 fő vett részt! Így nem lesz változás.
El kell menni, szavazni!
Mikola Bálint