Új elnök és új vezérigazgató a Béres Gyógyszergyárnál

Tisztelt Gyógyszertárvezető!

2024 szeptemberében új fejezet kezdődik a Béres történetében: hazánk piacvezető gyógyszergyára ismét generációváltáshoz érkezett. Dr. Béres József, aki édesapja után közel 25 évig volt a vállalat elnöke, átadja pozícióját fiának, Béres Marcellnek. Béres Marcell tíz éve csatlakozott a családi vállalathoz, ahol az elmúlt hat évben innovációs igazgatóként és az Igazgatóság tagjaként szakértelmével és elkötelezettségével bizonyította, hogy méltó utódja lesz édesapjának.

„Kevés olyan vállalat van, ahol a márkanév egyben a család neve is – ez számomra nemcsak extra felelősséget, de extra motivációt is ad! Együtt nőttem fel a Béressel, lépésről lépésre, kényszerérzet nélkül alakult ki bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, hogy szeretném egyszer átvenni, egy következő szintre emelni. Büszke vagyok arra, hogy generációról generációra adjuk át azokat az értékeket, amelyek sikeressé tettek bennünket, hogy a folytonosság, a tradíció és a megújulás, a folyamatos innováció nálunk kéz a kézben járnak.” – mondta Béres Marcell, aki elnökként is azért fog dolgozni, hogy a vállalat tovább erősítse pozícióját a hazai és nemzetközi piacokon egyaránt.

Dr. Béres József, aki 2000-ben szintén édesapjától vette át az elnöki posztot, az Igazgatóság tagjaként a jövőben is aktív szerepet vállal a vállalatcsoport életében, tapasztalataival és tanácsaival segíti fiát az elnöki teendők ellátásában.


Ezzel egyidejűleg, 2024 szeptemberében új vezérigazgató is érkezik a Béres Gyógyszergyár élére: a nyugdíjba vonuló Major Ferencet Sipos Balázs váltja, aki nemzetközi gyógyszeripari felsővezetői tapasztalattal csatlakozik a csapathoz. Az új vezérigazgató célja, hogy a Béres értékeire és elért eredményeire építve, folyamatos innovációkkal továbbfejlessze a vállalatot.

Major Ferenc közel 30 éves vezetése alatt a vállalat stabil, hosszú távon is fenntartható nagyvállalattá fejlődött, mely a hazai gyógyszeripar meghatározó szereplőjévé vált.

Sipos Balázs a Boiron francia gyógyszeripari vállalattól érkezett, ahol 2018-tól a magyarországi leányvállalat ügyvezető igazgatója volt, 2020 óta pedig a cég közép-kelet-európai régiójának igazgatójaként dolgozott. Korábban összesen 17 éven át, a német gyógyszeripari óriás, a Boehringer Ingelheim hazai Consumer Health Care üzletágvezetője, valamint marketing- és értékesítési vezetője volt. Ezt megelőzően az EGIS-ben vezette a vény nélküli (OTC) marketing területet.

Az új vezető küldetését így fogalmazta meg: „Célom a Béres értékeire és elért eredményeire építve továbbfejleszteni a vállalatot, hogy a jövőben is képes legyen megfelelni az új kihívásoknak, egyre szélesebb körben támogatva az emberek egészségének megőrzését a Béres hatásos és kiváló minőségű készítményeivel, hazánkban és határainkon túl egyaránt. További célkitűzésem, hogy a fiatal generáció is minél inkább ismerje meg a Béres értékeit és készítményeit, ezzel hozzájárulva az egészségtudatosabb, egészségesebb életmódjukhoz.”

A sikeres váltás érdekében, Major Ferenc az Igazgatóság tagjaként, vezérigazgatói tanácsadóként átmenetileg segíti az új vezérigazgató munkáját.

Az elnök- és vezérigazgatóváltásról bővebben a
https://www.beres.hu/sajto/sajtokozlemeny/ oldalunkon olvashat,
valamint a
https://www.beres.hu/rolunk/igazgatosag/ oldalunkon tájékozódhat.

További jó munkát és jó egészséget kívánunk!

Üdvözlettel,
Béres Gyógyszergyár Zrt.
termekinfo@beres.hu 

Forrás: beres.hu
Kelt: 2024-09-23