Az online GYOK tapasztalatai – a kiállítók szemszögéből

Tavaly ősszel a Gyógyszerészek XXX. Jubileumi Országos kongresszusa is az online térbe kényszerült. Új helyzet, új kihívás volt ez mind a MOSZ vezetése, mind az előadók, nem utolsó sorban pedig a kiállítók számára is. Ennek tapasztalatairól szeretnénk néhány gondolatot megosztani Önökkel.

2020. szeptember első hetében eldőlt, hogy az eddig hagyományosan működő, élő tapasztalatokra épülő kongresszust teljesen más módon kell lebonyolítani, így a tervezés, szervezés is újraindult. Ismeretlen terep volt ez a kiállítók számára is. A személyes találkozásokat felváltó lehetőség nem minden gyártó számára jelentett alternatívát. Többen is úgy gondolták, hogy a személyes találkozásoknál nincs jobb lehetőség arra, hogy a készítményeiket promotálják. Másfajta gondolkodást, felkészülést igényelt az online kiállítói lét.

Sajnos elég kevés idő maradt a felkészülésre. Akinek nem voltak kész anyagai, internetes formában leadható reklámjai, annak nagyon sokat kellett dolgoznia a kiállítás sikeréért. Rendszergazdánk a kiállítókkal karöltve éjjel-nappal dolgozott, az utolsó utáni pillanatig igyekezett minden kérést teljesíteni, minden kérdésre válaszolni; még a rendezvény ideje alatt is sok-sok módosítás, változás történt a virtuális kiállítói standként funkcionáló boxok felületén.

A kiállítási boxokban rejlő lehetőségek szinte korlátlanok voltak, azoknak csak a cégek fantáziája szabhatott határt. Reklámok, reklámfilmek, akciós megrendelők, amelyeket partnereink a kérésünkre, javaslatunkra úgy állítottak össze, hogy ezeket a konkrét akciókat csak a kongresszus felületén lehessen megtalálni.

Személyes beszélgetésre is volt lehetőség. A boxon belül olyan chatfelületet alakítottunk ki, amelyen a képviselő ott helyben tudott beszélgetni az éppen érdeklődő gyógyszerész kollégával. Kérésként merült fel, hogy a jövőben ezt úgy oldjuk meg, hogy a felek ténylegesen „élőben” legyenek jelen a boxban, ami még közvetlenebbé tenné a kapcsolattartás e formáját. A Stada kollégái az egész rendezvény ideje alatt ugrásra készen várták a gyógyszerészeket beszélgetésre, ami, remélem, legközelebb népszerűbb lesz a kollégák körében. A nyereményjátékok viszont nagy érdeklődésnek örvendtek.

De nekünk, gyógyszerészeknek is szoknunk kell az online kongresszusokat. Szervezőbizottságunk a kiállítói területeket is igyekezett a lehető legegyszerűbb formában kivitelezni, annak érdekében, hogy a mindennapi, sok-sok munka közepette is gyorsan, egyszerűen lehessen követni a rendezvényt, „sétálni” a kiállítói felületen. Mi, gyógyszerészek, azt gondolom, nem használtuk ki teljes mértékben a kiállítók nyújtotta lehetőségeket, amire nemcsak a rendezvény ideje alatt, hanem egészen november 30-ig nyílt módunk.

Nagy előnyt jelentett számunkra, patikusok számára, hogy nem kellett elmennünk a munkahelyünkről vagy otthonról, a karosszékünkből is könnyedén tudtunk a kiállítói térben bóklászni. Meg kell szoknunk ezeket a lehetőségeket, hogy a jövőben még bátrabban tudjunk kongresszusozni az online térben, és ki tudjuk aknázni azokat az előnyöket, amelyeket ez az új forma nyújthat számunkra.

A közeljövő sajnos a kapcsolattartásnak ezt a módját fogja erősíteni. A távolabbi jövőben pedig a párhuzamosan futó online és élő rendezvények veszik át a hagyományos kongresszusok szerepét, ami azoknak is lehetőséget biztosít a csatlakozásra, akik valamilyen okból nem tudnak személyesen jelen lenni. Ugyanakkor remélem, hogy arra sem kell sokat várnunk, hogy egymással személyesen találkozva is legyen kongresszusunk.

Köszönetet szeretnék mondani kiállítóinknak, akik vállalták az új kihívást, és mindent megtettek a rendezvény sikeréért: PHOENIX Pharma Zrt., 77 Elektronika Kft., SANOFI-AVENTIS Zrt., Egis Gyógyszergyár Zrt., Euromedic-Pharma Zrt., Állami Egészségügyi Ellátó Központ, Boiron Hungária Kft., Essity Hungary Kft., Hanganov Kft., Rivan-Nova Kft., Stada Hungary Kft., Teva Gyógyszergyár Zrt., QUINTX – MEDICONTACT.HU.

Dr. Csontos Ildikó,
a MOSZ alelnöke


KERETES 1:

Gyártói beszámoló a jubileumi GYOK konferencián való virtuális részvételről

Gyártóként két okból is fokozott kíváncsisággal és érdeklődéssel jelentkeztünk a MOSZ 2020. évi, jubileumi konferenciájára. Egyfelől, a múlt év első felében, a Walmark-fúziót követően a STADA magyarországi vállalata is újjászerveződött, és ezt az alkalmat kiválónak éreztük arra, hogy immár új arculattal mutassuk meg magunkat. Másfelől, az online megjelenési forma is izgatott bennünket: a tavasz rávilágított arra, hogy a virtuális térben is meg kell tanulnunk otthonosabban mozogni, egymást elérni.

Az informatikai támogatást biztosító cég többféle megjelenési formát is kínált nekünk, hogy elérjük a partnereinket, és mi mindegyiket kidolgoztuk és alkalmaztuk: így nemcsak a fő gyártói oldalunk volt látogatható, hanem részletes termékinformációt is nyújtottunk azoknak, akik meglátogatták a STADA oldalát. Bemutattuk a széles termékportfoliónkat, a kapcsolódó reklámjainkat, újdonságainkat.

Vállalatunk értékesítői és szakmai tanácsadó csapatainak tagjai felváltva várták a chatszobában a vendégeket, hogy kereskedelmi akciót mutassanak be és/vagy szakmai információt nyújtsanak a termékeinkről. Izgalmas lehetőségnek ítéltük, de sajnos alig volt érdeklődő, aki itt kopogtatott volna be – ami valamennyire érhető, hiszen patikusaink rendszerint a munkájuk mellett kapcsolódtak be a konferencia folyamába.

Egyik új termékbevezetésünk apropóján – kvíz formájában – nyereményjátékot is készítettünk. Azoknak, akik kitöltötték a termékhez kapcsolódó kérdőívet, nyereményüket postai úton vagy személyesen vittük ki. A játék népszerű volt, jó kapcsolódási lehetőséget adott, és örültünk, hogy ezen a csatornán sokan felkerestek bennünket.

Az „ősbemutató” kapcsán azt fogalmaztuk meg tanulságként a jövőre nézve, hogy technikai oldalról is tovább kell fejlesztenünk vállalati megjelenéseinket, elérhetőségeinket, és szorosabban együtt kell tudnunk működni a gyógyszerészekkel – bizony, ebben a virtuális világban is. Nem mehetünk el többé az online kapcsolatépítés formái mellett. Eddig csak a korszerűségét, az időtakarékos jellegét és az újszerűségét láttuk ennek a világnak – tavasz óta a biztonságosságát is; hozhat olyan fordulatot az élet, amikor a virtuális eszközök hirtelen felértékelődnek.

Tisztelt Gyógyszerészeink! Októberben szerzett tapasztalataink alapján arra bátorítom Önöket, Benneteket, hogy együtt vágjunk bele az online tér további meghódításába, használjuk fel, használjuk ki a sokoldalúságát, azonnaliságát és biztonságos mivoltát. Még akkor is, ha jövőre valószínűleg mindnyájan jobban szeretnénk újra személyesen találkozni a soron következő konferencián.

Üdvözlettel és jó egészséget kívánva:

Dr. Madarász Csilla
STADA Hungary Kft.


Észrevételek az online GYOK konferencián való részvétellel kapcsolatban

Azt gondolom, gyártói oldalról (is) az okozta a legfőbb gondot, hogy az eredetileg személyesre tervezett rendezvényről nagyon rövid idő maradt átállni az online konferenciára. Maga az elképzelés nagyon jó volt, a weboldal fejlesztője is készségesnek bizonyult, viszont kevés időnk volt arra, hogy vele nagyobb fejlesztéseket hajtsunk végre. Teljesen más lett volna a végeredmény, ha további két-három hét állt volna a rendelkezésünkre.

A gyártók számára is nagyon nagy segítség lenne, ha nemcsak chat-en, hanem akár a saját boxunkon belül mi magunk is élőben szerepelhetnénk, és videón keresztül a vendégeink is „beléphetnének” a saját szobánkba.

Az általunk kínált akcióban az önálló rendelések aránya sajnos nagyon alacsony volt. Nekünk kellett telefonon hívnunk a gyógyszerészeket, hogy szeretnének-e részt venni az akcióban. Ez a jövőben gyártói oldalról is fejlesztendő, hiszen minden kiállító legalább nullás megtérülést remél egy ilyen részvételtől, ami sajnos ez alkalommal nem valósult meg.

Gyártói oldalról az előadások közötti reklámnak nem látom a hasznát, mivel otthoni, irodai, munkahelyi közegben a néző sokkal könnyebben megy ki kávézni, mint egy „valódi” konferencián, ahol az idő is szűkös lehet.

Személy szerint azt gondolom, a vírushelyzet javulása után is tartós marad a mostanihoz hasonló online kapcsolattartás, így mindenképpen támogatjuk az ehhez hasonló kezdeményezéseket. A véleményem pozitív az első online GYOK konferenciáról.

Miklósdi László
Essity Hungary Kft.


MOSZ
2021-01-24